Author Archives: admin
Második versenynap eredményei az amszterdami Világbajnokságon (Frissítve!)
Hűvös idő fogadta a felnőtt Világbajnokság második versenynapján a résztvevőket. A magyar csapatból 3 egység volt érdekelt ezen a napon, amelyből kettő reményfutamot húzott, a normál súlyú kétpár evezősünk pedig […]
Megkezdték a szereplést a magyar csapatok
Az első versenynapot erős tolószél jellemezte az amszterdami Felnőtt Világbajnokságon. Öt csapatunk közül négy kezdte meg a szereplését az első nap, amikor is az előfutamokat rendezték meg. Elsőként Matyasovszki […]
Elutazott a magyar csapat az amszterdami Felnőtt Világbajnokságra
2014. augusztus 24 és 31-e között rendezik meg a Holland fővárosban az idei év felnőtt Világbajnokságát. A versenyen 60 ország majd’ 1200 sportolója vesz részt, köztük 5 magyar csapattal. A […]
A családom a szponzorom!” – ESSZÉPÁLYÁZAT
„A családom a szponzorom!” címmel a Nagy Sportágválasztó, a Nagy Hangszerválasztó, a MOL és az ÚJ Európa Alapítvány közös esszépályázatot hirdet 10-18 éves fiatalok számára. A pályázat lehetőséget ad arra, hogy […]
Érmek az Euro Masters Regattáról
Münchenben rendezték meg a 2014. évi Euro Masters Regattán, ahol magyar csapatok is rajthoz álltak. Az immáron 5. alkalommal megrendezett versenyt július 25 és 27-e között került sor a német […]
Véget ért az idei Ifi Világbajnokság (frissített!)
Vasárnap délelőtt és délután „B” és az „A” döntőkkel befejeződött az idei Ifjúsági Világbajnokság Hamburgban. A magyar csapatot négy egység képviselte a korosztályos világversenyen. Szombaton két magyar egység fejezte be […]
Hírek az ifúsági világbajnokság 4. versenynapjáról
Magyar sikereknek örülhettünk szombaton délelőtt a hamburgi evezős pályán az Ifjúsági Világbajnokságon. Az esős és enyhe ellenszeles pályán a NI 2x-ben Preil Vivien és Gadányi Zoltána (Külker EK) alkotta kettős a […]
Két arany- és egy bronzérem a magyar csapat mérlege a Jeunesse Kupán
Esővel, mennydörgéssel és villámlással indult a vasárnap Libourne-ban, a Jeunesse Kupa második napján. A futamokat így az eredetileg meghirdetett 8:00 órához képest fél órával később lehetett elkezdeni. De ez a […]
Aranyérmes a férfi kétpárevezős a Jenuesse Kupa első napján
Lezajlott a 2014-es Jeunesse Kupa első napja a franciaországi Libourneban, ahol mind a nyolc magyar egysgünk rajthoz állt. Aranyérmet szerzett férfi kétpárevezősünk a franciaországi Libourne-ban rendezett Jeunesse Kupa első napján. […]
Minden csapatunk érmes a 2. Európai Egyetemi Játékokon
Mint ahogy arról már korábban beszámoltunk, összesen négy magyar evezős egység utazott el a játékokra. A győri Széchenyi Istán Egyetemről 3 hajó, míg a Budapesti Műszaki Egyetemről egy egységünk vett […]