Mint ahogy arról már korábban beszámoltunk, összesen négy magyar evezős egység utazott el a játékokra. A győri Széchenyi Istán Egyetemről 3 hajó, míg a Budapesti Műszaki Egyetemről egy egységünk vett részt a versenyen. A magyar csapat két aranyéremmel és két ezüstéremmel térhet haza.
A magyar csapat első érmét a Magyarországon hosszú idő óta veretlen, Simon Béla – Juhász Adrián kormányos nélküli kettes szállította. A fiúk az előfutamot megnyerve jutottak be pénteki döntőbe, ahol szintén nem találtak legyőzőre. A Széchenyi Egyetem diákjai Rotterdamból hazatérve folytatják az edzést, hiszen az augusztus végi amszterdami Felnőtt Világbajnokságra készülnek.
Ezüstérmet szerzett a női könnyűsúlyú egypár evezős egységben induló Dohovics Virág, aki szintén a SZE tanulója. Virágot az a svájci evezős lány előzte meg, aki már az előfutamban is előtte végzett. A döntő során ezer méternél még a harmadik helyen lapátolt, azonban a táv második fele a magyar evezős lánynak sikerült jobban, mint az 1000 méternél második helyen haladó angol lánynak, így az övé lehetett az ezüstérem.
A harmadik győri egység, amely részt vett a versenyen, a férfi kormányos nyolcas. A fiúk az előfutamból nem jutottak be közvetlenül a döntőbe, de a tegnapi reményfutam győzelemmel egyértelművé vált, hogy a legjobb 6 között a helyük. A mai nagy döntőben már az első 500 méter után az élre álltak, és ez a pozíció egészen a végéig megmaradt, így elsőként eveztek át a célvonalon, ezzel megszerezve a magyar csapat második aranyérmét. A csapat tagjai: Simon Béla, Juhász Adrián, Porubszky Norbert, Bakaity Attila, Lacsik Péter, Bíró Márk, Bártfai Péter, Lovass Márk, kormányos: Horváth Ferenc, felkészítő edző: Kiss László.
Az egyetlen BME-s csapat a férfi könnyűsúlyú kétpár evezős egység volt. A csapatnak túl sok ideje és lehetősége nem volt együtt felkészülni, hiszen Tamás Bence egészen múlthét vasárnapig az U23VB-re készült Csiszár Péterrel (ahol végül az 5. helyen végeztek). Simon Gergely és Tamás Bence a futam során végig a német csapat mögött haladt, és végül ez a sorrend nem is változott, így egy ezüst éremmel gazdagodtak.
Gratulálunk minden magyar egységnek!
-SB-