Skip to main content

Münchenben rendezték meg a 2014. évi Euro Masters Regattán, ahol magyar csapatok is rajthoz álltak. Az immáron 5. alkalommal megrendezett versenyt július 25 és 27-e között került sor a német városban.

Kormányos nélküli négyesben „D” kategóriában a Duna Sport Klub versenyzői az első napon rögtön egy aranyérmet gyűjtöttek be. A csapat tagjai: Galamb Dezső, Gál Sándor, Szántó Péter, Karaszi Péter.  Ugyanezen a napon és ugyanebben a kategóriában férfi kétpárevezős egységben a Balatoni Kajak-Kenu Evezős és Vitorlás SE és a Szegedi Vízisport Egyesület két veterán sportolója, azaz Jakócs György és Varga László bronzérmet szerzett. A női „B” kategóriás egypárevezősök között a VVEC-es Mészéros Judit negyedik helyen ért célba. A nap utolsó indulója a „D” kategóriás férfi négypárevezős egységünk volt, amelynek tagjai a kormányos nélküli négyes tagjaival egyezik meg (azaz Galamb Dezső, Gál Sándor, Szántó Péter, Karaszi Péter). A Duna Sport Klub tagjai ebben a versenyszámban harmadik helyen eveztek át a célvonalon.

A második versenynapon, tehát július 26-án a Duna Sport Klub négyese (Galamb Dezső, Gál Sándor, Szántó Péter, Karaszi Péter) a „C” kategóriában ezüstéremmel gyarapodott, Jakócs György és Varga László pedig a futamukat megnyerték a „D” kategóriás kétpárevezősök között, így az előző napi eredményhez képest egyel sikerült előrébb lépniük. Ezen a napon a férfiak „C” kategóriás kormányos nélküli kettesében a Duna Sport Klub és a VVEC sportolói, tehát Ábrahám Gábor és Karaszi Péter 1 század másodperccel lemaradva a dobogóról, a negyedik helyen végeztek. Az eseményen a Budapest Evezős Egyesületet Lipovits Zoltán képviselte, aki a „D” kategóriás férfi egypár evezős egységben ezüstérmet szerzett. A MESZ örökös tiszteletbeli elnöke, Dávid Imre klubtársával, Lucsásznki Lászlóval állt rajthoz a férfi „H” kategóriás kormányos nélküli kettesei között, ahol a második helyen értek célba. Ugyanebben a versenyszámban, de „D”kategóriában Gál Sándor és Szántó Péter (Duna Sport Klub) az esemény második versenynapján aranyéremmel gyarapodott .

A EURO Masters Regatta harmadik, és egyben az utolsó napján a magyar csapatok közül csak egy csapat volt érdekelt. A „C” kategóriás Mix kétpárevezősök között Mészáros Judit és Mészáros László, VVEC egysége indult el, akik a futamukban a 6. helyen végeztek.

Gratulálunk minden magyar sportolónak!

Eredmények és fényképek a regatta honlapján ITT!

 

-SB-