Skip to main content

Tag: Világkupa

Négy egységünk indul a luzerni világkupán

A magyar felnőtt válogatott Molnár Dezső szövetségi kapitány vezetésével péntektől vasárnapig a világkupa sorozat harmadik, luzerni állomásán vesz részt. Az alábbi magyar egységeknek szurkolhatunk az idei világkupa-sorozat idei utolsó állomásán: Normálsúlyú egypárevezős: Pétervári-Molnár […]

A B döntőben álltak rajthoz egységeink a Világkupán, Pető Zsolt negyedik lett

A Juhász-Simon páros a 9., a Preil-Krémer, és az Ács-Bácskai kettős a 11., Para evezősünk Pető Zsolt a 4. Szombaton Abid Syham megnyerte a B döntőt, Tamás Bence pedig összesítésben […]

Világkupa: öt B döntős egység, Kerekes Krisztián a C döntőben szerepelt

A Poznanban zajló Világkupa harmadik napján többnyire a középdöntőkben voltak érdekeltek egységeink. A női kétpárevezősök „küzdős” középdöntőjében szépen versenyzett a Preil Vivien, Krémer Eszter páros. Egy ideig egyben volt a […]

Három párosunk is nagyot ment! Középdöntősök, ahogy Tamás Bence is

A Poznańban zajló Világkupa második napján valamennyi egységünk rajthoz állt. Férfi kormányos nélküli kettesünk megnyerte a reményfutamot, női kétpárevezős egységünk ugyancsak kiharcolta a középdöntőt, ahogy egyik férfi dublónk, és könnyűsúlyú […]

Megkezdődött a Világkupa Poznanban, nyolc magyar egység áll rajthoz

Csütörtöktől vasárnapig tartanak az idei világkupa szezon második állomásának versenyei. Magyarországot hat férfi, és két női egység képviseli. Kerekes Krisztián, és a Juhász-Simon páros már az első napon előfutamot húzott. […]

Megnyerte a világkupán a B döntőt női kétpárevezősünk! Pétervári-Molnár Bendegúz a 11., Galambos Péter a 12., Pető Zsolt az 5. helyen végzett

A belgrádi világkupa zárónapján a Preil Vivien Krémer Eszter kettős a B döntőben aratott magabiztos győzelmével a 7. helyen zárta szereplését. Normálsúlyú egypárevezőseink közül Pétervári-Molnár Bendegúz a 11,, Galambos Péter […]

Bende, és Peti a B döntőben folytatják vasárnap, Fehérvári Eszter magabiztosan nyerte a B döntőt

A Belgrádban zajló Világkupa második napján a férfi egypárevezősök középdöntőjében Pétervári-Molnár Bendegúz, és Galambos Péter is „összecsapott”. Fehérvári Eszter remek győzelmet aratott a könnyűsúlyú egypárak B döntőjében. Tamás Bence a […]

Világkupa: Pétervári-Molnár Bendegúz, és Galambos Péter a legjobb 12 között – magyar rangadó lesz a középdöntőben!

Olimpikonunk, Pétervári-Molnár Bendegúz, és Európa-bajnokunk Galambos Péter a legjobb tizenkettő közé jutott normálsúlyú egypárevezősben a belgrádi világkupán. Egy futamban vívnak az A döntőért szombaton! Normálsúlyú egypárevezősben olimpikonunk Pétervári-Molnár Bendegúz a […]

Elkezdődött az első világkupa, Belgrádban nyolc magyar egység áll rajthoz

Május 27-29. között zajlik a szezon első jelentős versenye, így felnőtt válogatottunk számára is ez az idei első nagy erőpróba. Sajnos két egységünk nem utazott ki betegség, illetve sérülés miatt, […]

Két hete ültek össze, hatodik helyen zártak a Világkupán!

Pazar döntőbe jutását hatodik hellyel koronázta meg női négypárevezős egységünk a sabaudiai Világkupán. Pétervári-Molnár Bendegúz nagyot hajrázott az egypárevezősök B döntőjében. Pétervári-Molnár Bendegúz minden pozíciót meglátogatott a B döntőben. Bende […]