Tag: olimpia
Az első csapások Párizs felé
Túl van a melegvízi edzőtábor első hetén a felnőtt válogatott, amely január 30-ig készül Törökországban. Köycegizben 18 fő készül, Bácskai Máté betegség miatt nem utazott ki. Para evezősünk Pető Zsolt […]
Összefügg a két elismerés: Pétervári-Molnár Bendegúz útja Gravelines-ből Tokióig
2014 után 2021-ben másodszor lett az év férfi evezőse Pétervári-Molnár Bendegúz. Pályájában a két esztendő összefügg: nyolc éve indult egypárevezősben a nemzetközi karrierje, 2021-ben pedig 10. helyen zárt az olimpián […]
Visszapillantó 2021 – 3. rész: Bende az olimpián, felnőtt, és korosztályos sikerek
Sorozatunk harmadik részében a 2021-es esztendőből június, július, és augusztus evezős krónikáját elevenítjük fel. Európa-bajnok perorunk sikere a Világkupán Június első hetére, hétvégéjére, a Világkupa harmadik állomására datálódnak a soron […]
Pétervári-Molnár Bendegúz: „soha nem kaptam még ennyi buzdítást, támogatást”
A második olimpiáján tizedik helyet szerző egypárevezősünknek nagyon jól esett az itthoniak szurkolása. Bende Tokió után boldog és csalódott is egyben. Szombaton azonban egyértelműen örömteli esemény vár rá: feleségül veszi […]
A tizedik helyen végzett Pétervári-Molnár Bendegúz az olimpián
Bende a második olimpiáját a B döntő negyedik helyén zárta. A tokiói evezős program záró napján, az egypárevezősök B fináléjában a világbajnok német szkiffes magabiztosan az élre állt, mögötte óriási […]
A B döntőben folytathatja Pétervári-Molnár Bendegúz Tokióban
Bende az ötödik helyen ért célba a középfutamban, magyar idő szerint péntek hajnalban rajtol a B döntőben. A tokiói olimpia csütörtöki napján rendezték a férfi egypárevezősök középfutamait, ahol a magyar […]
Bende a legjobb tizenkettő közé jutott az olimpián
Pétervári-Molnár Bendegúz második helyen végzett az egypárevezősök negyeddöntőjében és a középfutamba jutott az Tokióban zajló ötkarikás játékokon. Tokióban az evezős program harmadik, vasárnapi napján Bende a harmadik negyeddöntőben állt rajthoz. […]
Pétervári-Molnár Bendegúz negyeddöntős az olimpián
Pétervári-Molnár Bendegúz megkezdte szereplését Tokióban az olimpiai játékokon. Előfutamából második helyen jutott tovább a legjobb 24 közé. Bende a férfi normálsúlyú egypárak első futamában rajtolt, ahol már rögtön a rajt […]
Nagy reményekkel érkezett Tokióba Pétervári-Molnár Bendegúz
Egypárevezősünk a teljes magyar csapatból elsőként kezdi meg szereplését az ötkarikás játékokon. A második olimpiáján résztvevő Bende a döntős szerepléssel lenne igazán elégedett. A legelső előfutamba sorsolták. Bende edzőjével, és […]
Ergométerezz Rióból Tokióba!
Indulj az olimpiára, ergométerezz Rióból Tokióba! Vegyél részt a Nemzetközi Olimpiai Bizottság első virtuális eseményén! Gyűjtsd a kilométereket és versenyezz! A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) első ízben hirdetett e-sport mozgalmat, […]