Skip to main content

Author Archives: admin

Felhívás Iskolai Evezős Ergométer Programban való részvételre!

A Magyar Evezős Szövetség sportágfejlesztési programjának keretében meghirdeti az „IskolaiEvezős Ergométer” programját. A program alapvető célja, hogy kiemelt sportágfejlesztési támogatás keretében az evezős szövetség egyesületei minél több általános és középiskolába […]

Elhunyt Gutvill Miklós

Szomorúan tájékoztatjuk a vízenjárók táborát, hogy Gutvill Miklós 82 éves korában, türelemmel viselt hosszú betegség után október 27-én elhunyt. Szerette a vízi életet, a  80-as évektől a túraevezősök versenyei szervezésében segített. […]

Könnyűsúlyú nyolcas – újabb elsőség, most a Capital Cup Zágrábi fordulóján!

Két héttel a berlini regatta után, november 7-én került megrendezésre a zágrábi nyolcas regatta a sebes folyású Száván. A verseny a legújabb és a következő versenyévadot tekintve nyitóversenye a Capital […]

Meghívó IV. Mosonmagyaróvári a Ergométeres versenyre, és az első alkalommal megrendezésre kerülő Paraevezős Konferenciára!

  Szeretettel meghívjuk a sérüléssel élő fiatalok és felnőttek számára létrehozott   IV. Mosonmagyaróvári Ergométeres versenyre, és az első alkalommal megrendezésre kerülő Paraevezős Konferenciára!     Helye: Mosonmagyaróvár, Fehér Ló […]

Új Európa Alapítvány: a hónap embere Márton Gábor

  EGY HAJÓBAN EVEZNEK – MÁRTON GÁBOR Még csak néhány éve működik az Iskolai Közösségi Szolgálat (IKSZ), de rövid idő alatt számos olyan kezdeményezés jött létre, amely gazdagítja a benne […]

Innovációs utánpótlás evezős tábor zajlott tatán

 Az őszi szünetben október 26 – 30-ig 5 napon át tartott az innovációs utánpótlás tábor Tatán, a táborban 13 evezős klub  39 versenyzője vett részt. A táborban ügyességi, koordinációs és […]

Bajnokok verselnek a Nemzeti színpadán!

 Híres magyar sportolók szavalnak november 5-én a Nemzeti Nagyszínpadán, többek között Sors Tamás kétszeres paralimpikonunk.   Először 2014-ben, a Magyar Nyelv Napján rendezte meg a Nemzeti Színház a Vers a […]

Felhívás BOM ösztöndíj pályázatra

TANULMÁNYI TÁMOGATÁS   (ÖSZTÖNDÍJ)   Pályázati felhívás 2016.   A „BOM a Magyar Sportért” Közhasznú Alapítvány a kiemelkedő sporttevékenységet folytató diákok részére, tanulmányaik eredményességének elősegítése céljából ösztöndíj pályázatot hirdet, immáron […]

A férfi könnyűsúlyú nyolcas első nemzetközi sikere!

 A Berlinben 123. alkalommal megrendezett Silberne Riemen Von Berlin Regatta-n mérette meg magát a már két hónapja együtt készülő ks nyolcas csapat. A nagy tradíciókkal bíró verseny sokban eltér az […]

125 éves a Maros Evezős Klub Aradon

 125 évvel ez előtt, 1890-ben alakult az aradi Maros Evezős Klub, melynek jogutódja, a Vointa Arad 2015. szeptember 26-án háziverseny keretében ünnepelte meg a jubileumot. Az elődökre való megemlékezés része volt, […]