Tag: Simon Béla
Simon Béla: “Bizakodóan tekinthetünk a következő olimpiai ciklusokra”
Szövetségi kapitányunk szerint serdülő válogatottunk ORV-eredménye alapján derűlátóan készülhetünk a jövő olimpiai kihívásaira.
Lezajlott az első válogató, új rangsoroló rendszert alkalmaz a szakvezetés
Új válogatási rendszert alkalmaz a szakvezetés – ennek jegyében zajlott le április 5-én, Szegeden a Kishajós válogató verseny, amelyen egypárevezős, és kormányos nélküli kettes egységek szálltak harcba a címeres mezes szereplésért.
Tavaszi Hosszútávú Verseny őszi körülmények között
Mivel ünnepelhetnék méltóbban az evezősök a víz világnapját, mint hogy vízre szálltak a Tavaszi Hosszútávú Evezős Versenyen március 22-én? Az esőt megúsztuk, az őszies, olykor szeles időt nem.
Csapásról csapásra zárkózunk fel az evezés nemzetközi élmezőnyéhez
Szövetségi kapitányt választott a Magyar Evezős Szövetség, új szakemberek vezetésével készülnek az evezősök az következő olimpiai ciklusra.
Első alkalommal tartottuk meg az Evezős Bajnokok Gáláját
Január 10-én rendkívül exkluzív helyszínen, a városligeti Millennium Házában rendeztük meg ünnepségünket, hogy öt a nemzetközi versenyzéstől visszavonuló bajnokainkat köszöntsük.
Harmadik olimpiájának küszöbén Pétervári-Molnár Bendegúz
A Luzernben zajló Végső Olimpiai Kvalifikációs Regattán egypárevezősben Pétervári-Molnár Bendegúz előbb magabiztosan továbbjutott a negyeddöntőből, majd az elődöntőben – taktikusan a holnapi napra gondolva – visszafogottan versenyzett. Gadányi Zoltánának női […]
Bendi futamgyőztesként jutott tovább, a Simon-Juhász páros a legjobb tizenkettő között a Végső Olimpiai Kvalifikációs Regattán
A Luzernben zajló versenyen, amelyen az utolsó párizsi kvóták találnak gazdára, kormányos nélküli kettesben Juhász Adrián és Simon Béla a harmadik helyen jutott tovább, Bendi egypárevezősben magabiztosan nyerte az előfutamot. […]
Három magyar egység áll rajthoz a Végső Olimpiai Kvalifikációs Versenyen
Az utolsó lehetőséget igyekeznek megragadni evezőseink Luzernben a párizsi olimpián való részvételre. A Rotsee vasárnaptól keddig ad otthont a kvótaszerző regattának. Egypárevezősben a kétszeres olimpikon Pétervári-Molnár Bendegúz, illetve Gadányi Zoltána, […]
Összefoglaló a zágrábi világkupa zárónapjáról
A B döntőben fejezték be szereplésüket a magyar egységek a zágrábi Világkupa zárónapján. A Juhász-Simon páros, valamint Bertus Kitti a nyolcadik, Pétervári-Molnár Bendegúz a kilencedik helyen végzett. Az Ujhelyi-Szklenka kettős […]
Ismerd meg a zágrábi világkupán induló keret tagjait!
Május 5-7. között Zágrábban a Világkupa első állomásával indul a nemzetközi szezon. A magyar csapat öt egységből áll. Normálsúlyú egypárevezősben Pétervári-Molnár Bendegúz, és Bertus Kitti, könnyűsúlyú egypárban Galambos Péter, kormányos […]