Skip to main content

Új válogatási rendszert alkalmaz a szakvezetés – ennek jegyében zajlott le április 5-én, Szegeden a Kishajós válogató verseny, amelyen felnőtt, ifjúsági, és serdülő egypárevezős, és kormányos nélküli kettes egységek szálltak harcba a címeres mezes tagságért.

Fotók: Magyar Evezős Szövetség/Szlovák Bence

– Az új rendszer keretében egypárevezősben délelőtt időfutamban indultak a versenyzők, így kialakult az abszolút sorrend, ennek jegyében zajlottak a délutáni döntők. Szintén újdonság, hogy a Tavaszi Hosszútávú Versenyen alakult ki a kormányos nélküli kettes számok rangsora, így Szegeden Kishajós válogatón csak döntőt húztak a perorok. Tagjaik megmérettethették magukat egypárban is – tájékoztatott Simon Béla szövetségi kapitány.

– A cél a lehetőségeink maximális kihasználása, az új struktúra bevezetése, a lehető legjobb eredmények elérése, megpróbáljuk a magyar evezést bevezetni a világ élvonalába – tette hozzá.

– Az evezős ergométeres tesztek, és a tavaszi edzőtáborban tartott csapatpróbák után jelentős állomáshoz érkeztünk – emelte ki Ficsor László, vezető szövetségi kapitány.

– Az eredmények a kerettel kapcsolatos kérdéseinket tisztázták, az elképzeléseinket pontosították. Április 25-26-án, a csapathajós válogatón tovább szűkítjük majd a keretet. Ott fog konkretizálódni, hogy az idei nemzetközi versenyeken kik, és milyen hajóegységekben vesznek részt.

– A Kishajós válogatón egy egység fixálódott: női egypárevezősben Gadányi Zoltána (MTK Budapest) meggyőzően nyert, így már készülhet az Európa-bajnokságra. Egyébként Pétervári-Molnár Bendegúz (Budapest Evezős Egyesület) sokáig betegséggel küzdött, így nem tudott rajthoz állni az első válogatón. A női egypárat kivéve a versenyszámok győzteseinek április végén meg kell védeniük a jelölésüket, az elsőségüket. Nem csak az fog számítani, hogy ki nyeri majd a versenyszámokat, hanem az is, hogy milyen idővel szerzi meg az elsőséget. Csak azokat az egységeket indítjuk világ- és Európa-bajnokságon, akik az elért idejük alapján a legjobb tizenkettő közé beférnének.

Eredményekért KLIKK IDE!