Skip to main content

Egyéb kategória

Ezüstnégyes

Négyen négyféle előélettel jöttek, hogy azután a magyar evezőssport mindmáig legnagyobb olimpiai sikerét érjék el. Az 1968-as, mexikóvárosi játékokon ugyanis a Melis Zoltán, Sarlós György, Csermely József, Melis Antal összetételű, […]

Edzői fórum-díjazottak

 A hazai evezős edzők és egyesületi vezetők nagy érdeklődése mellett rendezte a MESZ éves edzői továbbképzését november 16-17-én, Esztergomban.  Az edzői továbbképzés megszervezésben aktívan részt vett Mármarosi Győző, akinek szervező […]

A WADA a csalók helyett elsősorban a “tiszta” sportolók védelmére koncentrál.

November 12-15. között zajlott a dél-afrikai Johannesburgban a WADA 3. Világ Kongresszusa, melyen a MOB/Paralimpiai Bizottság egyik küldöttjeként, dr. Kokas Péter, a MOB Orvos Bizottságának elnöke is részt vett, aki az […]

Galambos Péter, Simon Béla és Juhász Adrián is ösztöndíjas.

 Első alkalommal ítélték oda a Magyar Sportcsillagok-ösztöndíjakat. Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és Simicskó István, sportért és ifjúságért felelős államtitkár összesen 111 fiatalnak adta át az erről szóló oklevelet. […]

Gyászol a Danubius Nemzeti Hajós Egylet-Csontos Csenge elment

  Letört egy ág.                                                                                    A gyümölcseit nem bírta tovább. Saját mosolygó súlya alatt tört le. Mint egy anya… S most valahol Virágzik másodszor és mindörökre. /Reményik Sándor/   Meghalt Csenge. […]

II. Mosonmagyaróvári ergométer verseny

Szeretettel meghívjuk Önöket és Sportolóikat a sérüléssel élő fiatalok és felnőttek számára létrehozott II. Mosonmagyaróvári Ergométer versenyre 2013. december 4-én. Részletek a csatolmányban. Csatolmány Méret II. Mosonmagyaróvári Ergométer verseny.pdf 38.77 […]

Kettős jelöléssel indul a WADA Kongresszusára dr. Kokas Péter, a MOB Orvosi bizottságának alelnöke

 Kedden kezdődik a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) négyévenkénti közgyűlése, ahol elköszön néhány tisztségviselő, akiknek utódait novemberben, Montrealban választják meg. A Dél-afrikai Köztársaságban, Johannesburgban esedékes szakmai csúcstalálkozón ott lesz dr. Kokas […]

Adidas közönségszavazás az év legnépszerűbb magyar sportolója megválasztásáért!

 Idén ötvenhatodik alkalommal kerül megrendezésre a Sportcsillagok Gálaestje, melyen az sportújságírók szavazatai alapján az év legjobb sportolóit díjazzák. A rangos eseményen a szurkolók is szerephez jutnak, szavazatukkal segíthetik kedvencüket a […]

Több mint kiállítás…

 November 9-én, délelőtt 10 órakor nyílik M. Sarlós Erzsébet „Zene hullámai” című kiállítása Budakeszin, az Erkel Művelődési Közpotban. A hír mindössze ennyi, de aki az evezésben él, az nem mehet […]

Magyar nyolcas nyert a Neuköllner evezős fesztiválon

A többek között holland, olasz, lengyel, orosz, német és magyar egységeket felvonultató berlini versenyen, száz hajóval és mintegy ötszáz beülővel zajlottak a futamok. A nagyszabású megmérettetésen a Simon Béla, Juhász […]