Skip to main content

Tag: archív

Varga és Hirling a csúcson

Taroltak a vizesek az egységek versenyében. Bár sokáig a Kovács Katalin, Janics Natasa kajak kettős vezetett (nem is csoda, az idén három világbajnoki címet és három Európa-bajnoki címet nyertek), ám […]

Itt a második aranykor!

Kiváló szakemberek készítik fel legjobb evezőseinket Az evezősök ugyan már a 2006-os év versenyeire készülnek, a szövetség elnöke, Dávid Imre még koránt sem dőlhet hátra, hiszen a idei évben is […]

Nemzeti Sport Év sportolója szavazás

2005. november 23 és 30. között 7 kaetgóriában lehet szavazni a 2005. év legjobbjaira. A jelöltek között megtalálhatjuk az ÉV EGYSÉGE címre esélyes Varga Tamás – Hirling Zsolt könnyűsúlyú kétpárevezőst. […]

Ergométer maraton Győrben

A győri evezősök ismét megrendezik a most már hagyományosnak mondható, év végi ergométer-maratont. Az eseményre december 11-18-ig kerül sor a Győr Plázában. Az egyhetes mutatványon 20 fő vesz részt, válogatottak, […]

Szabálytalan találkozó

Bár általában csak a kerek évfordulókat ünneplik, az evezősök ezüstnégyese azonban a ritka kivételek közé tartozik. Feltehetően azért is, mert akkor, 1968-ban is nagyon örültek sikerüknek. Mivel a magyar evezésnek […]

Ismét egy hajóban Pető és Haller

Egy éves “különélést” követően ismét együtt evez a korábbi kétszeres evezős világbajnok páros, Pető Tibor és Haller Ákos. Így a hétfőn, Dunavarsányban a 2006-os év feladataira való felkészülés jegyében megkezdődő […]

Baján ünnepelték a világbajnokokat

A száztizenkét éves Magyar Evezős Szövetség története tele van sikerekkel. Elsősorban a múlt század harmincas éveiben arattak a magyarok: a nyílt Európa-bajnokságokon (ahol más földrészek legjobbjai is elindulhattak) számos aranyérmet […]

Kiss László világbajnokokat nevelt

Tanult szakmáját már régen elfelejtette Kiss László, aki élete eddigi ötven évét szinte végig a vízen vagy annak közelében töltötte. Apránként elkötelezte magát az evezés mellett. Olyannyira, hogy már el […]

Önfeledt ünneplés fogadta a Gifuból hazatérő világbajnokokat Ferihegyen

Hétfő kora este megérkezett Ferihegyre a magyar evezős válogatott gifui küldöttsége, köztük az újdonsült világbajnok csapat: Varga Tamás és Hirling Zsolt. A fiúk köszöntésére számos klubból odasereglett evezősök hatalmas spontán […]

Evezés: Vargáék Pekingben is nyerni akarnak

Varga Tamás és Hirling Zsolt világbajnoki győzelmével – melyet a könnyűsúlyú kétpárevezősök versenyszámában szereztek meg a Japánban vasárnap befejeződött evezős Vb-n – helyreállította a magyar csapatban a hangulati egyensúlyt. Addig […]