Varga Tamás is győzni tudott AmszterdambanSzázszázalékosan szerepelt a két magyar evezős Amszterdamban, a húszperces ergométerezés nemzetközi versengésében. Alliquander Anna és Varga Tamás egyaránt megnyerte versenyszámát, a világcsúcs megjavítása azonban csak előbbinek, a Danubius Nemzeti Hajós Egylet sportolójának sikerült.A nagy mezőnyöket vonzó, rendszeresen január közepén megrendezésre kerülő nemzetközi ergométeres „csúcstalálkozón” ez alkalommal is óriási küzdelmet vívtak a részvevők. A két magyar induló közül Alliquandernek a tavalyi, saját világrekordját kellett megjavítania ahhoz, hogy elnyerje az erre a tétre kiírt ezer eurós pénzdíjat. Amíg 2008-ban 5405 méter teljesített a civilben orvosnő a kiírásban szereplő húsz perces időtartam alatt, addig ez alkalommal tíz méterrel többet mért neki a hivatalos versenyóra. Így Alliquander világcsúcsjavítással lett a szám győztese. A 2005-ben kétpárevezésben világbajnokságot nyert Varga Tamás (Bajai Démász Vízügyi Spartacus SE) ugyancsak megnyerte versenyszámát, de az általa teljesített 6045 méter nem volt elég a világcsúcs megjavításához. Nemzetközi szintű teljesítménye így is bíztató előjel a téli felkészülés eddigi állását illetően. A kemény téli alapozást végző evezősök számára a következő bizonyítási lehetőséget a Szegeden, február 28-án megrendezésre kerülő országos ergométeres bajnokság kínálja. Forrás: JochaPress
- Címkék: archív