Skip to main content

Pesterzsébet Önkormányzata levélben tudatta a Magyar Evezős Szövetséggel, hogy a Képviselő-testület felhatalmazása illetve a Bíráló Bizottság javaslata alapján döntött egy pesterzsébeti, három és fél hektáros ingatlanrész hasznosítására kiírt pályázattal kapcsolatban, melynek nyertese a szövetség.

A bérleti szerződés időtartama 30 év, a szerződés-kötés és a terület átvételének előkészületei megkezdődtek, aláírásra és birtokba vételre május elején kerülhet sor. A tervek közt edzőközpont, evezős akadémia és a TF-fel közös kutató-labor létrehozása is szerepel.

A Magyar Evezős Szövetség rendkívüli közgyűlésének felhatalmazása alapján került beadásra a pályázat az Erzsébeten található három csónakház 30 éves bérletére vonatkozóan a közelmúltban. Ekkora beruházás az elmúlt fél évszázadban nem volt a magyar evezős sportban. Az 1926-ban, Somodi Csónakházként épült központ hamar rendkívül keresett sport- és üdülési centrummá vált. A telepen lévő öt csónakház épületenként 200-300 hajó befogadására volt alkalmas. A műemléki épületek és azok környezetének felújítása után, nem csak a versenyszerűen és szabadidős módon sportolók használhatják majd azt, hanem a mozgássérült és fogyatékkal élők adaptív evezése is itt kap központi helyet Budapesten. A jelenlegi tervek szerint a közelben kerül kialakításra a leendő budapesti olimpiai evezős- és kajak-kenu pálya.

– Óriási lehetőség előtt állunk. A válogatott evezősök edzéseinek kiszolgálása megkönnyíti a felkészülést, egy komplex vízi sportbázis létrehozásával a jelenlegi hobbi-evezősök és a válogatott is megtalálja a helyét. A nagyközönség számára megnyíló Duna-parti sétány a kerület lakosainak nyújt majd kikapcsolódást. A tervek szerint ide épül a TF kutató-laborja, és létre hozunk egy evezős akadémiát is – mondta Dr. Mitnyan György, a szövetség alelnöke.

A pályázat teljes szövege a szövetség honlapján: https://hunrowing.hu/erzsebeti-projekt

Budapest, 2010. április 22.

Vasvári Ferenc

CsatolmányMéret
PDF icon nyertes_palyazat.pdf571.56 KB