Óriási csatában jutott tovább a negyeddöntőből Szigeti Ferenc egypárevezősben a Poznanban zajló U23-as világbajnokságon pénteken. Férfi négyesünk a B döntőben folytathatja, női négyesünk a C döntőben a második helyet szerezte meg.

Szigeti Ferenc megharcolt a továbbjutásért a negyeddöntőben! A török Cevdet Ege Mutlu szinte végig vezetve nyerte a futamot, ám a további két elődöntőt érő pozícióért hatalmas verseny bontakozott ki. A mi fiúnk a dán August Wisholmmal, és az új-zélandi Oscar Rustonnal csatázott. Végül a skandináv szkiffes behúzta a második helyet, Feri pedig szűk négy tizedmásodperccel megszerezte a 3. helyet, így továbbjutott a legjobb 12 közé.
Szigeti Feri szombaton 11:39 órakor áll rajthoz az elődöntőben.

Férfi négyesünk a B döntőben folytathatja, miután a Hajdú Márton, Kunstár Simon, Kalmár Áron, Pálmai Ágoston alkotta egység a szám középfutamában az 5. helyen ért célba.

Női négyesünk, azaz Pádár Luca, Angyal Zsófia, Szente Dóra, Bagdács Szonja alkotta női négyes, a C döntőben a belgák mögött, és a paraguayi és dán csapat előtt, a 2. helyen ért célba, ezzel összesítésben a 14. helyezést szerezték meg. Gratulálunk!