Ma az előfutamokkal megkezdődik a belgiumi Hazewinkelben az evezősök U23 világbajnoksága. Az indulók száma folyamatosan nő: idén húsz versenyszámban ötvennégy nemzet 293 hajója és 784 versenyzője áll majd rajthoz.
A tendencia a magyar csapatra is igaz: népes, tizenöt fős csapattal veszünk részt ezen a Vb-n, amelyben egyaránt vannak ezen a szinten már tapasztalt és kezdőnek számító evezősök. Hajdú Zsuzsanna és Novák Zsófia a könnyűsúlyú kétpárevezősben indulnak. Korábban ifjúsági, majd junior Vb-n is szerepeltek, s egy harmadik és egy hatodik helyet szereztek eddig. A férfi könnyűsúlyú kétpárevezősben rajtoló Varga Tamás Csaba és Galambos Péter az idei, bledi nemzetközi versenyt megnyerte, s Duisburgban is volt egy győzelmük. Már felnőtt VK-n is indultak, így rutinos versenyzőknek számítanak. A 2004. év ifjúsági világbajnokságon negyedik helyezett Szabó Katalin ismét egypárevezősben próbál szerencsét. Ő orvosi tanulmányai miatt kevesebbet edzhetett, mint szeretett volna. Ez alkalommal férfi (Szekér László, Martonfy László, Erdélyi Zsolt, Szabadkai Olivér) és női (Pétercsák Réka, Bende Zsófia, Karácsony Dominika, Tölgyesi Brigitta) négypárevezősünk is megméretteti magát. A szezon eddigi nemzetközi versenyein jól megállták a helyüket ezek a fiatal csapatok. Kérdés, hogy a lényegesen erősebb mezőnyben mire lesznek képesek. A csapatot a könnyűsúlyú, kormányosnélküli kettes (Gál-Tóth Csongor, Horváth Tamás) teszi teljessé. A nagy hőség miatt öt percenként indítják majd az előfutamokat, hogy még az igazi hőség beállta előtt befejeződhessen a program.
- Címkék: archív