Az évenkénti közgyűlések sorában idén tisztújítás is szerepelt az evezősöknél. A Sportok Házában megtartott összejövetelen az éves beszámoló szóbeli kiegészítésével kezdtek, majd megejtették a választásokat is. Dávid Imre (képünkön) elnök újabb négy évre bizalmat kapott a sportág képviselőitől. A szóbeli kiegészítések során a régi-új elnök látványos grafikonokkal állt elő, melyek a sportág helyzetét a számok nyelvén, látható módon tükrözték. Kiderült például, hogy az evezés 2001-ben a 41 olimpiai sportág között a 17. helyen szerepelt, a MOB által elosztott pénz 1,5 szzázalékát kapta. 2004-ben állt legjobban a sportág a 9. hellyel, amelyhez a felosztott összeg 4,72 százaléka tartozott. 2009-re ezek a számok 2,56 százalékra, illetve 12. helyre módosultak. A közgyűlésen megjelent a MOB sportigazgatója, Kovács Tamás is, aki hozzászólásában előbb az 1968-as, mexikóvárosi olimpián, az evezős ezüstnégyessel kapcsolatosan szerzett élményét elevenítette fel, majd nagy vihart kavart pekingi interjújának érdemi mondanivalóját ez alkalommal is megerősítette. Szerinte ugyanis az olimpiai sportágak az elmúlt húsz esztendő során mélyen alulfinanszírozottak. A londoni olimpiára történő felkészülés pedig – sok, felelős vezető téveszméi ellenére – nem 2011-ben kezdődik el, hanem már réges régen folyamatban van. Dr. Kokas Péter alelnök, a FISA orvosi bizottságának aktív tagja a hazai edzőképzés teljes ellehetetlenülését nyomatékosította. Ugyancsak negatív véleményének adott hangot a sportegészségügy helyzetét illetően, amely a magyar sportot illetően szerinte romokban hever. Hozzászólások, majd apróbb alapszabály módosítások után az érdeklődéssel várt választások következtek. Dávid Imrét 45 igen, s mindössze két tartózkodás mellett újra megválasztották. Az elnökségbe rajta kívóül bekerültek: dr. Kokas Péter, Mihály Tibor, Szántó Éva, Ambrus Attila, Kelemen István, Zsömle Balázs, Mitnyan György és Tarján Tamás. Fotó: JochaPress
- Címkék: archív