Húsz csapattal, ötvenöt beülővel aratott óriási sikert a Tass-MEC, hosszú távú evezősverseny. Ambrus Gábor szervezőt kérdeztük a részletekről.
Szeptember 28-án, a Műegyetemi Evezős Club és a Regatta Club Soroksár rendezésében került sor az 52 kilométeres, a tassi strandtól a MEC csónakházáig tartó megmérettetésre.
– Mely hajóosztályokban indultak az evezősök?
– Férfi, női egy és kétpár, férfi és vegyes négypár, illetve további egységek rajtoltak, kivéve a nyolcast, mert ilyen idén nem indult.
– Ki nyert?
– Az abszolút kategóriát az egyik férfi négypár nyerte, 4 óra 3 perces idővel. A Vámos György, Vámos Levente, Komáromi Máté, Gyurácz Kristóf alkotta MEC egység volt a leggyorsabb.
– Ezt az időt nem lehet összehasonlítani a tavalyival, hiszen a Dr. Varga József, Tamás Bence, Preil Patrik versenyegyesülés más hajóegységben teljesített a 4 óra 14 percet.
– Több okból sem, hiszen ők kormányos kettesben mentek, cserélgettek, és volt egy kis ellenszél is. Idén tökéletes volt az időjárás, ideális viszonyok között mehettek a hajók.
– Milyen volt a hangulat a versenyen és utána?
– Buli hangulat volt. Idén gulyást főzött Vámos György, a győztes egység két tagjának édesapja. A bográcsban készült étel illata betöltötte az egész csónakházat. A beérkezőket étellel, itallal vártuk. Akinek még volt ereje, az focizhatott is. Mindenki remekül érezte magát.
– Indultak amatőrök is?
– Érdekes volt, hogy például a Budapest Evezős Egyesület olyanokat indított, akik csak szabadidejükben eveznek, teljesen amatőrök. Szép teljesítmény, hogy egyáltalán végigmentek.
– A tavalyi győztes Varga József féle versenyegyesülés, egy időben a Tass MEC hosszú távú versennyel, éppen Guinness rekordot döntött. Értesültek arról, hogy éppen hol tartanak?
– Nagy Csaba, versenybíróságunk elnöke is ellenőrizte a kísérletet, és amikor onnan visszatért, tájékoztatta a jelenlévőket az éppen aktuális helyzetről, és az eredményhirdetéskor is bemondtuk, hogy mi a helyzet velük.
– Lesz jövőre is Tass-MEC?
– Szeretnénk megrendezni mindenképpen. A költségeket a nevezési díjakból tudjuk finanszírozni, de ha éppen nem jön össze a kellő mennyiségű pénz, akkor a klub beszáll, hozzáteszi ami hiányzik. Idén ráadásul kaptunk öt egyéni diákbelépőt és öt családi jegyet az Állatkertbe. Lénárd Imre, a Regatta Club Soroksár elnöke segítségével jutottunk hozzá ezekhez a különdíjakhoz.
– Kik vihették el a belépőket?
– Az abszolút győztes MEC egység kapott négy családi belépőt. A Külker evezőse, Götz Péter különdíjként kapott egyet, mert párja begörcsölt, tíz kilométerrel a cél előtt, ettől kezdve csak feküdt a hajóban, és Péter egyedül húzta végig a hátralévő távot. A diákjegyek közül négyet a legjobb utánpótlás csapat kapta. Ők is a MEC evezősei, Rubesch Dávid, Lébenguth Richárd, Kiss Norbert, Molnár András, akik mindössze három perccel maradtak le az abszolút győztestől, hiszen 4 óra 6 perc alatt teljesítették a távot. Az ötödik jegy pedig Sebestyén Saroné lett, aki a legjobb női egypár időt teljesítette. Egyébként az abszolút harmadik helyet az MTK kétpárja, Wágner Attila és Simon Richárd szerezte meg, 4 óra 8 perces idővel.