Skip to main content

A Magyar Evezős Szövetség és a Budapest Evezős Egyesület március 5-én, Budapesten rendezi az iskolások részére a Sport XXI. Evezős Ergométer Felmérő Verseny Országos Döntőjét, valamint a korosztály Országos Ergométeres Bajnokságát.

A versenyen 46 iskola és 11 utánpótlás-nevelő egyesület összesen 310 versenyzője vesz részt. A szombati seregszemlére az Angyalföldi Láng Sportcsarnokban kerül sor féltizenegy és fél három között.

– Második alkalommal került kiírásra az Országos Ergométer Felmérő Verseny, melyben idén összesen nyolcvanöt iskola diákjai vettek részt. A program fő célja, hogy a 10-14 éves gyermekekre alapozva szélesítse az evezés tömegbázisát,  a Magyar Evezős Szövetség 2010-ben elfogadott Stratégiai tervéhez illeszkedve. A hétvégi bajnokság alatt kerül első ízben bemutatása a Nemzeti Sport Intézet által támogatott evezős oktatófilm is, amely várhatóan sokak kedvét meghozza majd, hogy a teremevezős gépek használata után a vízen is kipróbálják tudásukat – mondta Tarján Tamás, a honi szövetség elnökségének, sportágfejlesztésért felelős tagja.

Az Ergométeres utánpótlás ob versenykiírása INNEN letölthető.

További információk: Tarján Tamás (+36) 30 341 47 28, info@evezz.hu