Serényi Tibor (MTK, edzője: Fekete István) az első evezőa paralimpikon, a tizedik helyen végzett a pekingi Paralimpián adaptív egypárevezősben.Tibor ismét kissé lassan kezdett a rajtban, majd mindent beleadva két helyet is tudott javítani az ezer méteres távon, és végül óriási hajrával egy hajszállal maradt csak el a haramdik helyen beérkező brazil versenyző mögött ezzel a “B” döntőben a negyedik, összesítésben a 10 helyet szerezte meg.Tibor az evezésben kialakított három sérültségi kategória közül a legmagasabb fokú kategóriában, a “csak kar” (arms only) kategóriában versenyzett. Ebben a kategóriában csak egypárevezős hajóegységben lehet indulni. A speciálisan kialakított háttámlás ülés, a szélesebb hajótest és két oldalon a villa alatt egy-egy bója adja a versenyző biztonságát és segíti őt az evezésben.Két további kategóriában rendeznek még versenyeket: vegyes kétpárevezősben a “kar és törzs” (trunk, arms – TA 2x) kategóriában már a törzs mozgatása is megengedett a hajó hajtásához. A kétpárevezős hajó ugyancsak elengedhetetlen tartozéka a két bója. A harmadik kategória a kormányos négyes, ahol már a “láb, törzs, kéz”(legs, trunk, arms – LTA 4+) is mozog. Ez hasonlít leginkább a hagyományos evezős kategóriára, itt már gurulóülést használnak a versenyzők és a bója sem kötelező.A Magyar Evezős Szövetség “Adaptiv Evezős Programajában” sérültségi fokának megfelelően bármely versenyző részt vehet, Fekete István edző a gubacsi hídi evezős és kajak-kenu telepen várja az érdeklődőket.
- Címkék: archív