Skip to main content

A verseny menüpontba felkerült a 2012. évi túrafordulók kiírása!

Pünkösdi király koronázás
2012-ben is Leányfalu önkormányzatával és a Vadkacsa Sportegyesülettel együttműködve rendezzük meg a szokásos Leányfalu fordulót.

A parton színes események várják az evezős hajóval, kenuval, kajakkal érkezőket. Akik éjszakára is maradnának, a Vadkacsa vízitelepén sátorozhatnak, valamint a hajókat is elhelyezhetik.

Ebben az évben a Leányfalu forduló alkalmával Pünkösdi királyt koronázunk. 

Május 26-án, szombaton a Budapest (Római-part) – Leányfalu távot leggyorsabban teljesítő férfi szkiffes fejére kerül a korona. A koronázási ceremóniára a Leányfalui napok keretében kerül sor, alattvalók jelenlétében 13 órakor. 

A korona mellé a győztes, a Magyar Evezős Szövetség vendégeként, részt vehet a Gemenci csellengés nevű túrán 2012. augusztus 4-8. között.

A koronáért folyó csatában való részvételhez a túraforduló feltételeinek kell megfelelni, azzal, hogy legkésőbb 12:45-ig meg kell érkezni a leányfalui fordító-állomásra. (hajóállomás fölött néhány méterrel)

A túraforduló feltételei egyébként változatlanok.

 

További információk.

MESZ szabadidős és rekreációs bizottsága

Bakonyi József – 06305154941