Kedden (július 22.) veszi kezdetét az evezősök 2008. évi felnőtt és ifjúsági világbajnoksága az ausztriai Ottensheimben.
A magyar csapat összesen 12 hajóegységgel – öt felnőtt és hét ifjúsági – képviseli hazánkat.
Az indulók között találjuk kétszeres világbajnokunkat, dr. Haller Ákost, aki az idén áttért a párevezésről a váltottevezésre és kormányos kettesben áll rajthoz szegedi klubtársaival. A tavalyi U23 világbajnokságon negyedik helyezett női könnyűsúlyú páros csepeli tagja, Hajdú Zsuzsa idén könnyűsúlyú egypárevezősben próbálkozik, csakúgy, mint a szegedi illetékességű Kitka Gergely. Hosszú évtizedek után nyolcas hajóegységben is drukkolhatunk világbajnokságon magyar csapatnak, férfi könnyűsúlyú nyolcasban az MTK, a Győri SVSC, a Csepel EK és a Külker EK versenyzői ültek össze. A felnőtt mezőny a női könnyűsúlyú négypárevezőssel teljes, ahol a tapasztalt versenyzőnek számtó (Sidney-i olimpikon) Alliquander Anna (DNHE), három „újonccal” együtt vág neki a kihívásoknak. Ifjúsági versenyszámokban az alábbi hajóegységek indulnak: Egypárevezős: Tancsik Judit (Démász Szegedi VE) Csankó Péter (Velencei-tavi Vizisport Iskola) Négypárevezős: Sáska Beáta (Esztergomi EHE) Horváth Katalin (Győri VSEK) Tóth Evelyn (Ferencvárosi EC) Kelemen Petra (Démász Bajai SVSC) Dumitrás István (Démász Szegedi VE) Fehér Szabolcs (Démász Szegedi VE) Elekes Szilveszter (Ganz VEK) Zöld Viktor (Csepel EK) Kormányos nélküli négyesben: Beke Dominika (Győri VSEK) Beke Bianka (Győri VSEK) Klötzl Ildikó (Ferencvárosi EC) Máté Nikolett Kormányos nélküli kettesben: Pálffy Róbert (MTK) May Marcell (MTK) Kétpárevezősben: Bóna Bianka (Démász Bajai SVSC) Uglik Szimóna (Démász Bajai SVSC)
2008. július 21. - 23:10
Rekordszámú magyar résztvevő az ottensheimi felnőtt és ifjúsági világbajnokságon
- Címkék: archív