A Masters Világbajnokságot idén Belgiumban, Hazewinkel-ben rendezik Szeptember 10-13 között.
A 27 évnél idősebb evezősök számára rendezett versenyen számos magyar résztvevő képviselteti magát az ország különböző kulbjaiból. A versenyen a megszokott hajóegységeken kívül életkort is kategorizálnak, ami egy időközönként (50 év fölött 5 évenként) skálázott mérce, kezdve az ‘A’ kategóriától (27-35 év közöttiek) egészek ‘K’ kategóriáig (85 év fölöttiek).
A verseny sajátossága még, hogy a megszokott 2000 méter helyett a versenytáv 1000 méteres, ahogy azt a hazai bajnokságokon is megszabják. Továbbá jellemző, hogy egyes sportolók a 4 nap alatt több versenyszámban is rajthoz állnak, ami akár nemzetközi egységben is lehetséges (több ország képviselői egy hajóban versenyezhetnek).
Sikeres második napot zártak a magyarok, hiszen rendkívüli sikerek születtek a Világbajnokságon:
Nógrádi Tivadar és Noé Gábor aranyérmet szerzett ketteseben, ‘F'(átlagéletkor 60 év felett) kategóriában!
Kosztolányi Kamilla és Langhofer Klára szintén aranyérmes lett ‘E’ kategóriás (átlagéletkor 55 felett) kétpárevezősben!
Tompos Péter és Dénes Csaba szintén masters világbajnok, kettesben, ‘B’ (36 év felettiek) kategóriában!
Fejér Enikő egy nemzetközi négypárevezősben, Olasz és Dán versenyegyesüléssel tegnap ‘C’ kategóriás (43 év felettiek) győztes lett!
Rockenbauer Gabriella és Fejér Enikő szintén egy nemzetközi egységben, ‘C’ kategóriás női nyolcasban bajnok lett!
A verseny hivatalos honlapja:
http://www.wrmr2015.com/
Élő, folyamatosan frissülő eredmények:
https://www.isbapp.be/lid/imember/f?p=107:1
Gratulálunk mindenkinek az eddig elért sikerekhez és további eredményes versenyzést kívánunk!