Skip to main content

Jeles napon, július 23-án, az Olimpia Napján, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság megalakulásának 129. évfordulóján rendeztük meg Szegeden a korosztályos nemzetközi regattát. Serdülő válogatottunk Ausztria, Csehország, Lengyelország, és Szlovákia legjobbjaival mérkőzött meg tizenhárom versenyszámban. Az összetett, a lányok, és a fiúk pontversenyét is Ausztria nyerte. A mieink összetettben a második, a fiúk a második, a lányok a negyedik helyen végeztek.

Fotók: Szlovák Bence/Magyar Evezős Szövetség

A nap első magyar diadalát kétpárevezősben Kup Barnabás Botond, és Boros Ádám aratta, akik óriási csatában szerezték meg az elsőséget az osztrák csapat előtt. A nap első versenyszámában kormányos négyesben a mienk (Nagy Márk, Gedeon Máté, Barabás Márk, Weisz Bence, kormányos: Jakabovits Dániel) ezüstéremmel gazdagodtak.

Egyébként Ausztria dominált az idei ORV-n, összesen kilenc elsőséget szereztek. Kormányos nélküli négyesben fiaink (Csutorás Balázs, Mezősi Márton, Kühne Mikes, Bartyik Csanád) állhattak dobogóra, miután az osztrák csapat mögött magabiztosan tartották második helyüket a döntőben. A következő érmes egységünk a Makó Lilla, Juhász Bianka összetételű kormányos nélküli kettesünk volt, amely harmadik helyen zárt. Ugyanebben a versenyszámban a fiúknál Tóth Bertold, és Makai Samu ezüstérmet szerzett.

Rádai Bianka az egész nap talán legnagyobb győzelmét aratta, óriási előnnyel nyert egypárevezősben, ráadásul Demkó Janka bronzérmét is ünnepelhettük. A férfi egypárevezősöknél Pető Ágoston, korábbi világbajnokunk, Pető Tibor kisebbik fia, szerzett magabiztosan bronzérmet. Fiú négypárevezős egységünk (Rácz Regő, Hajdú András, Kup Barnabás, Kaluber Zénó) is dobogóra állhatott, miután a harmadik helyen zárt a döntőben. Nyolcasban a lányok (Bíró Julianna, Rozmus Líra, Takó Lilla, Juhász Bianka, Strochmayer Maja, Bálint Zsófia, Vágó Emma, Mácsai Lilla, kormányos: Elekes Anna) a harmadik, a fiúk (Boros Ádám, Weisz Bence, Csutorás Balázs, Mezősi Márton, Kühne Mikes, Bartyik Csanád, Tóth Bertold, Makai Samu, kormányos: Jakabovits Dániel) a második helyen értek célba.

A magyar serdülő válogatott összesen két arany- négy ezüst-, és öt bronzérmet szerzett.

A versenyről készült képek Facebook-oldalunkon tekinthetőek meg.

Eredmények

Fiú serdülő egypárevezős

  1. Paul Schinnerl (Ausztria)
  2. Viktor Jurga (Szlovákia)
  3. Pető Ágoston (Magyarország, edző: Mácsik Miklós)
  4. Drávucz Dániel (Magyarország, edző: Molnár Dezső, Puruczki Ferenc)
  5. Blazej Baranski (Lengyelország)
  6. Eduard Tylecek (Csehország)

Fiú serdülő kétpárevezős

  1. Magyarország (Kup Barnabás, Boros Ádám, edző: Mácsik Miklós) 
  2. Ausztria 
  3. Szlovákia 
  4. Lengyelország
  5. Csehország
  6. Magyarország (Franca Bálint, Makkos András, edző: Bartos Nándor)

Férfi serdülő kormányos nélküli kettes

  1. Ausztria
  2. Magyarország (Tóth Bertold, Makai Samu, edző: Nagy Gábor)
  3. Csehország

Fiú serdülő kormányos nélküli négyes

  1. Ausztria
  2. Magyarország (Csutorás Balázs, Mezősi Márton, Kühne Mikes, Bartyik Csanád, edző: Bóka Örs)
  3. Csehország
  4. Magyarország (Nagy-Müller Zalán, Ambrus Barnabás, Cserkó Zsolt, Tóth Boromisza Bekes, edző: Dani Zsolt)
  5. Lengyelország

Fiú serdülő kormányos négyes

  1. Ausztria 
  2. Magyarország (Nagy Márk, Gedeon Máté, Barabás Márk, Weisz Bence, kormányos: Jakabovits Dániel (edző: Nagy Gábor) 

Fiú serdülő négypárevezős

  1. Csehország
  2. Ausztria
  3. Magyarország (Rácz Regő, Hajdú András, Kovács Barnabás, Kaluber Zénó, edző: Dani Zsolt)
  4. Lengyelország
  5. Csehország
  6. Magyarország (Marton András, Magyar Gergely, Vlasits Gergely, Hubai Dániel, edző: Pergel László)

Férfi serdülő nyolcas

  1. Ausztria
  2. Magyarország (Boros Ádám, Kup Barnabás, Csutorás Balázs, Mezősi Márton, Kühne Mikes, Bartyik Csanád, Tóth Bertold, Makai Samu, kormányos: Jakabovits Dániel, edző: Pergel László)
  3. Csehország

Női serdülő egypárevezős

  1. Rádai Bianka (Magyarország, edző: Halmainé Mészáros Éva)
  2. Anna Solarska (Lengyelország)
  3. Demkó Janka (Magyarország, edző: Sehr Miklós)
  4. Ester Schöberl (Ausztria)
  5. Anna Hosková (Csehország)
  6. Ema Vavrova (Szlovákia)

Női serdülő kétpárevezős

  1. Csehország
  2. Ausztria
  3. Lengyelország
  4. Magyarország (Strochmayer Maja, Bálint Zsófia, edző: Polivka Dóra)
  5. Magyarország (Végh Dóra, Kovács Lujza, edző: Mucsi György-Németh Sámson)

Női serdülő kormányos nélküli kettes

  1. Ausztria
  2. Lengyelország
  3. Magyarország (Takó Lilla, Juhász Bianka, edző: Puruczki Ferenc, Molnár Dezső)
  4. Csehország

Női serdülő kormányos nélküli négyes

  1. Ausztria
  2. Csehország
  3. Lengyelország
  4. Magyarország (Mácsai Lilla, Vágó Emma, Bíró Julianna, Rozmus Míra, edző: Polivka Dóra)
  5. Magyarország (Régner Noa, Dér Natasa, Kovácsy Abigél, Helfer Fanni, edző: Bóka Örs)

Női serdülő négypárevezős

  1. Ausztria
  2. Csehország
  3. Lengyelország
  4. Magyarország (Tarlós Dóra, Tumpek Flóra, Vörös Ramóna, Németh Panna, edző: Alföldi Zoltán)

Női serdülő nyolcas

  1. Ausztria
  2. Csehország
  3. Magyarország (Bíró Julianna, Rozmus Míra, Takó Lilla, Juhász Bianka, Strochmayer Maja, Bálint Zsófia, Vágó Emma, Mácsai Lilla, kormányos: Elekes Anna, dző: Polivka Dóra)

Az összetett pontverseny végeredménye

  1. Ausztria 54 pont
  2. Magyarország 32 pont
  3. Csehország 27 pont
  4. Lengyelország 18 pont
  5. Szlovákia 8 pont

A fiú pontverseny végeredménye

  1. Ausztria 29 pont
  2. Magyarország 20 pont
  3. Csehország 11 pont
  4. Szlovákia 7 pont
  5. Lengyelország 5 pont

A leány pontverseny végeredménye

  1. Ausztria 25 pont
  2. Csehország 16 pont
  3. Lengyelország 13 pont
  4. Magyarország 12 pont
  5. Szlovákia 1 pont

Részletes eredmények itt.

Mindenkinek szívből gratulálunk!