Skip to main content
2016. március 21. - 14:18

Magyar evezős sikerek a Temzén!

Remekül szerepelt a magyar ifjúsági evezős csapat Anglia legnagyobb evezős nyolcas versenyén az elmúlt héten. Szombaton a legendás Head of the River versenyen, a világ egyik legnagyobb és legrangosabb evezős versenyén, a 37. helyet érte el a magyar hajó 334 nyolcas egységből.
 
 
Idén először szerepelt ifjúsági magyar csapat ezen a rangos versenyen, ahol Anglia legjobb egyetemi és felnőtt evezősei mérik össze erejüket minden évben nyolcas egységben, felvonultatva olimpiai és világbajnok evezősöket is. A csapat rendkívül izgalmas csatákat vívott, leelőzött több előtte induló egységet is, s minden egyes másodpercért keményen megküzdött a közel 7km hosszú üldözéses versenyen.  A versenyt az Oxford Brookes csapata nyerte, megelőzve a tavalyi győztes Leander egységét.
 
A csütörtöki napon a csapat az angol gimnáziumok versenyén, a Schools Headen 12. helyezést ért el 91 férfi ifjúsági 8-as csatájában.  A magyar egység ezen a versenyen összemérhette erejét a brit evezős válogatott bázisát adó elit gimnáziumok, többek közt az Eton és Westminster csapataival. Magyar nyolcas most először vett részt a Schools Head-en. A versenyen az ifjúsági férfi nyolcasok mellett, férfi négyesek és női nyolcasok is elindultak, így összesen 341 egység teljesítette a távot a kanyargós Temzén. A versenyekről további képek és videók a https://www.facebook.com/junioreight/ oldalon érhetők el.
 
A Műegyetem, a Csepel és a Szeged versenyzőiből összeszerveződő csapat mindezzel, egy megterhelő, de eredményekben és tapasztalatokban gazdag londoni hetet zárt. A fiatalok jó szerepléséhez nagyban hozzájárult, hogy mind anyagilag, mind a szervezés terén számosan támogatták a csapatot, többek között a magyar légitársaság, a Wizz Air is és a Magyar Evezős Szövetség kiemelt támogatójaként az Invitel Távközlési Zrt.
 
Ugyancsak rengeteget köszönhet a csapat az angliai evezős kluboknak is, amelyek hajót és edzési lehetőséget biztosítattak, mint például a Tideway Scullers és a Westminster School Boat Club. A patináns Thames klub pedig egyik legjobb kormányosát, Alastair Jacksont bocsátotta a csapat rendelkezésére, aki a magyar hajót a versenyek alatt végig az idális íven, a legnagyobb sodrásban tartotta. Emellett a Thames klub az edzések ideje alatt motoros kísérőt is biztosított a csapat edzője, Tevesz László számára.
 
A csapat szereplését nyomon követte több utánpótlással foglakozó brit szakember is. Megítélésük szerint a magyar fiúk mindkét versenyen derekasan megállták a helyüket, gyorsan hozzászoktak a helyi körülményekhez. Minél nagyobb kihívással kerültek szembe, annál bátrabban és elszántabban küzdöttek, s már az egyik versenyről a másikra is szemmel láthatóan javult a teljesítményük. Véleményük szerint a brit utánpótlás csapatok erőssége abban rejlik, hogy nagyon összetartóak: egy iskolába járnak, egy kollégiumban laknak, több éve naponta készülnek együtt, s nagyon kiélezett versenyt folytatnak egymással az elsőségért, illetve azért, hogy minél több versenyzőt adjanak a nemzeti válogatottba. A helyiek nagyszerűnek tartják, hogy a magyar fiatalok sikeresen vették fel ezekkel a szervezett nyolcasokkal a küzdelmet. Egyöntetűen úgy látják, hogy a magyar egység a nemzetközi ifjúsági nyolcasok élmezőnyébe tartozik, s 2000 méteren méltó ellenfele lehet az ifjúsági világbajnokságra készülő brit  csapatnak.
 
Addig azonban számos megmérettetés vár még a magyar fiúkra, elsőként az április 2-án megrendezésre kerülő Budapest Cup verseny, amely a közép-európai régió legnagyobb head, azaz üldözéses típusú regattája. A Margitsziget mellett megrendezésre kerülő Budapest Cup-on mintegy 60 nyolcas áll majd rajthoz, a legjobb magyar csapatok mellett, osztrák, horvát, olasz egységek is részt vesznek a regattán, valamint idén először az angol Thames csapata is elküldi legjobbjait a versenyre.
 

 
 
 

CsatolmányMéret
PDF icon Minden másodpercért megküzdött a magyar csapat (balról-jobbra): Cseh Kristóf, Kovács Krisztián, Fülöp Gábor, Hopp Márton, Molnár András, Kiss Norbert, Gerei Tamás, Dobai Tamás, kormányos: Alastair Jackson348.01 KB