Természetesen folytatjuk a jelenlegi és volt evezősökről készült portrésorozatunkat, melyben hétről hétre újabb versenyzőket mutatunk be. Most egy „régi-új” versenyzőről olvashatunk
– Mikor kezdted a sportágat? 1991-ben kezdtem el evezni. Így utólag már úgy gondolom, 8 évesen talán egy kicsit korán. Családi kötődés által már hallottam a sportágról, hiszen mohácson nagyapám építette a csónakházat és a II. világháború után nagy szerepet játszott a mohácsi evezős élet újjáélesztésében. Bár ő akkoriban még ellenezte, hogy evezzek, anyukámat sikerült megfűznöm, így ő levitt evezni. És ott ragadtam.- Mikor vált életformává számodra az evezés?Gyakorlatilag életem első versenyén bronzérmet nyertem, ezt sikerült megismételnem az Országos Bajnokságon is, bár az ellenfelek két fejjel magasabbak voltak nálam. A gyorsan jött sikerek után természetes volt a folytatás, és természetes volt az is, hogy évről évre egyre többet vállaltam, és egyre komolyabban vettem a sportot. Bár megmondom őszintén, nagyon szerencsés is voltam, hiszen, bár sosem voltam szorgalmas, jól tudtam versenyezni és a jó eredmények sem maradtak el. És azt hiszem egy gyereknek ennél több nem is kell.- Mit tartasz legjobb eredményednek?Inkább azt mondanám, több emlékezetes versenyem van. Ilyen a duisburgi Ifjúsági Világbajnoki 4. hely, ami az első vb döntős szereplésem volt. Aztán természetesen a 2003-ban Székely Viktóriával elért milánói Világkupa bronz érem is nagyon kellemes meglepetés volt. Számtalan nagy csatát vívtam Szabó Katával, melyek az évek során egyre fontosabbá váltak, hiszen már elsősorban magamnak szeretnék bizonyítani. És végül is az elmúlt év is jól sikerült: egyetemi világbanoki 4. hellyel és Coastal 1. hellyel zártam az évet. – Meddig szeretnéd folytatni a sportágat?Az elmúlt év elgondolkodtatott. Ősszel hosszabb időre fel is hagytam az evezéssel. Elsősorban sérülés, betegség, műtét és a civil életem rendezgetése miatt. Ma már úgy gondolom, hogy nem kell senkinek megfelelnem. Nem tudom igazán, meddig szeretnék versenyszerűen evezni. Minden a körülményeken múlik. Ha igény van a tudásomra, tapasztalatomra, akkor azt még egy ideig nagyon szívesen átadom a fiatal feltörekvő tehetségeknek. – Van esetleg szponzor, aki felkészülésed segíti?A Kardos és Fiai Kft. és természetesen személyesen Kardos Vilmos évek óta segíti a munkánkat. A Baranya Tégla Mohácsi Torna Egylet versenyzőjeként a helyi önkormányzat szintén jelentős szerepet vállal abban, hogy kijussunk a versenyekre. – Mivel foglalkozol jelenleg az evezésen kívül?Három éve testnevelő tanárként dolgozom a mohácsi Kisfaludy Károly Gimnáziumban. Ezen kívül augusztus óta foglalkozom atlétákkal, elsősorban a 6-12 éves korosztálynak tartok edzéseket. Emellett jelenleg masszőr tanfolyamra járok, és ha minden jól megy, tavasztól már evezős törpékkel is foglalkozhatok.- Tervek az evezésben?Mint mondtam, magamnak és az edzőmnek, Sztárcsevics Jánosnak szeretnék megfelelni. A derékproblémám miatt apró lépésekben haladunk, és mindig csak a következő lépésre koncentrálunk, és meglátjuk mi lesz belőle. Természetesen a válogató versenyek után már mindenki egy kicsit okosabb lesz.- További terveid, céljaid az életben…Keresem a helyemet és az utamat a civil életben.Írta: zotyo85