Skip to main content

A magyar válogatott Szabó Márton és a Masters korcsoportban Darvas Zsolt is aranyérmet nyert a Párizsban megrendezett Evezős ergométeres kontinensviadal szombati zárónapján. A Masters mezőnyben ugyancsak dobogóra állhatott Kiss Katalin, ahogy a para-evezős Nagy Ráhel is érmet nyert.

Fotók: World Rowing / Detlev Seyb/MyRowingPhoto.com

Szabó Márton, a 24 éves magyar bajnoki címvédő először állt rajthoz az evezősök téli kiegészítő sportágának Európa-bajnokságán. Az itthon az ifjúsági, és az U23-as országos csúcsot is jegyző evezős elképesztő izgalmak közepette nyerte meg az Európa-bajnokságot. A hajrá legvégén az utolsó csapással előzte meg a finn Joel Naukkarinent, ezzel a leggyorsabban teljesítve a 2000 méteres versenytávot.

Szabót kicsit kizökkentette, hogy a hazai gyakorlattal ellentétben az Eb-n (és a vb-n sem) nem lehetett jelen a versenyzónában edzője Simon Tamás, aki a nézőtérről igyekezett több-kevesebb sikerrel ellátni tanácsokkal tanítványát (csak a para-evezősöknél foglalhatnak helyet közvetlenül a versenyző mögött az edzők). Kétszer is kiugrottak Marci vetélytársai, végül a harmadik rajttal jött el a mezőny. Az MTK Budapest evezőse az ötödik helyen utazott majd folyamatosan csúszott feljebb, az utolsó 500 métert egy másodperc hátrányban a második helyen a finn mögött kezdte meg. A végletekig kiélezett hajrában az utolsó nagyon jól eltalált csapás döntött, Szabó fél másodperc előnnyel, 5:51,0-ás idővel szerezte meg az elsőséget, kicsivel több mint egy másodperccel megdöntve egyéni csúcsát.

Fotó: World Rowing / Detlev Seyb/MyRowingPhoto.com

Szabó Mártonnak a februári Evezős ergométeres Országos Bajnokságra is komoly tervei vannak: szeretné megdönteni Haller Ákos szakállasnak számító, 5,49,2-es rekordját, amelyet még 2004-ben állított be a korábbi kétszeres világbajnok evezős.

A 2020-ban az év evezősének választott Szabó Márton tavaly válogatott színekben többnyire Bácskai Mátéval kétpárevezősben áll rajthoz a nemzetközi evezős versenyeken, a többi között az Európa-bajnokságon is.

Fotó: World Rowing / Detlev Seyb/MyRowingPhoto.com

A párizsi Eb zárónapján a Masters 50-54 éves korosztályban könnyűsúlyban 2000 méteren rajthoz álló Darvas Zsolt, aki számos világ- és Európa-bajnoki éremmel büszkélkedhet, most először ülhetett fel Európa trónjára.

Fotók: World Rowing / Detlev Seyb/MyRowingPhoto.com

A magyar evezősök első két érmét pénteken 500 méteres versenytávot két hölgy szerezte meg: a para-evezős Nagy Ráhel (MTK Budapest) 2.44.3-as egyéni csúccsal ezüstérmet, a Masters 50-59 éves korcsoportban a szegedi Kiss Katalin bronzérmet nyert. Ráhel 2000 méteren szombaton az 5. helyen végzett. 

Fotó: Nagy Gábor

A hazai evezősök téli felkészülési időszakát záró 33. Magyar Evezős Ergométeres Országos Bajnokságot február 25-26-án Győrben rendezik.

Fotó: Nagy Gábor

A magyar vonatkozású dobogós eredmények

Evezős Ergométeres Európa Bajnokság, Párizs

Férfi felnőtt – 2000 méter

1. SZABÓ MÁRTON (MAGYARORSZÁG, MTK BUDAPEST, EDZŐ: SIMON TAMÁS) 5:51,0

2. Joel Naukkarinen (Finnország) 5:51,5

3. Vincent Noirot (Franciaország) 5:56,6

Férfi Masters könnyűsúlyú 50-54 év – 2000 méter

1. DARVAS ZSOLT (MTK BUDAPEST) 6:40,6

Női para-evezős PR2 – 500 méter

…2. NAGY RÁHEL (MAGYARORSZÁG, MTK BUDAPEST, EDZŐ: SZÉKELY BALÁZS) 2.44.3

Női Masters 50 – 59 év – 500 méter

…3. KISS KATALIN 1:43.3

További eredmények

5. Nagy Ráhel – Női para evezős PR2 – 2000 méter 11:47,7

7.   Tóth Balázs – Férfi para-evezős PR3-ID CD – 1000 méter 3:26,1

9. Bene Barnabás – Férfi Masters könnyűsúlyú 30 – 39 év 500 m – 1:32. 3

10. Tóth Balázs – Férfi para-evezős PR3 ID 500 m – 1:35.6

13. Bene Barnabás – Férfi Masters könnyűsúlyú 30-39 év – 2000 méter 6:50,5

Címlapfotó: World Rowing/Detlev Seyb/MyRowingPhoto.com