Skip to main content

Hírek

Három magyar arany-, és négy bronzérem az Olimpiai Reménységek Versenyén

Május 10-én Brnóban versenyzett öt ország serdülő válogatottja. Az osztrákokkal kiegészült Visegrádi négyek evezősei tizenhárom számban mérték össze erejüket. Férfi egypárevezősben, valamint női, és férfi kettesben sikerült aranyérmet szereznünk. Az […]

Közösség, élmény, sport: szombaton nyílt nappal vár tizenhét evezős klub!

A látogatók országszerte 17 klubban ismerkedhetnek meg az evezés szépségeivel, az evezős ergométerezéssel, illetve bepillanthatnak az egyesületek életébe is. Kortól, nemtől és edzettségi állapottól függetlenül várunk mindenkit szeretettel! Válaszd ki […]

Olimpiai Reménységek Versenye: tizenhárom magyar egység áll rajthoz pénteken Brnóban

Május 10-én Csehországban kerül sor az idei ORV-re. Serdülő válogatottunk csütörtök délután érkezett meg a verseny helyszínére. Tavaly Szeged adott otthont a megmérettetésnek, akkor összesítésben a második helyen zárt a […]

Sportágunk történelmi szerepéről, az egyetemi evezés fontosságáról kérdezte a Nemzeti Sport az Európai Evezősszövetség elnökét

“Ha evezésről van szó, a britektől lehet tanulni” – mondta a sportnapilapnak adott nagyinterjújában Annamarie Phelps, akit a versenyevezés hajnaláról, a sportág közösségteremtő szerepéről, és az egyetemi regatták hagyományáról is […]

Ergométeres para-evezős verseny iskolásoknak Szegeden

Az Evezős Európa-bajnokság a Szegedi EGYMI iskolásoknak is izgalmas versenyt tartogatott!

Elnökségi ülés 2024.05.14

A Magyar Evezős Szövetség Elnöksége soron következő ülését 2024. május 14-én, 17:30 órai kezdettel tartja.

Szintet lépett az MTK Kupa: egyre nagyobb a nemzetközi mezőny a versenyen

Egy héttel a szegedi világverseny után nemzetközi indulókkal és a fiatalok számára komoly téttel zajlott le az MTK Kupa – Götz Gusztáv Emlékverseny a Csepeli Evezőspályán. A május első hétvégéjén […]

Izgalmas versenyek evezős ergométerezésben, és evezésben a MEFOB Fesztiválon

Április 30. és május 3. között került sor Győrben a Széchenyi István Egyetemen a MEFOB Fesztre, az ország legnagyobb felsőoktatási sportfesztiváljára. Összesen tizenhárom sportágban vetélkedtek, és nem csak a hallgatók! […]

Köszönjük!

Kedves szurkolók, evezősök, mindenki, aki a lelátóról buzdította a magyar csapatot! Szeretnénk megköszönni, hogy ennyien velünk voltatok ezen a fontos eseményen, és mindent megtettetek azért, hogy fergeteges hangulatban teljen ez a […]

Lenyűgözte a Nemzetközi Evezősszövetség elnökét a szegedi pálya

Jean-Christophe Rolland a Nemzeti Sportnak adott interjújában beszélt az Európa-bajnokság és Olimpiai/Paralimpiai Kvalifikációs versenyen szerzett tapasztalatairól. “Lenyűgöző a pálya, és a kiszolgáló létesítmények is nagyszerűek. Tudom, hogy a kajak-kenusok gyakrabban […]