Skip to main content

A Soroksári Duna-ágban szombaton, 21 klub versenyzőinek nevezésével rendezték az első idei evezős versenyt, a hat kilométeres tavaszi hosszú távú regattát, melyen a nyolc „A” válogatott kerettag a várakozásoknak megfelelően az élen végzett. Juhász Adrián kétszer is a dobogó tetejére állhatott.

A férfi kormányos nélküli kettesek versenyében (FF2-) a  tiszai Simon Béla, Juhász Adrián kettős (edzőjük Molnár Dezső) fölényesen nyerte futamát. A két fiú nem elégedett meg ezzel a teljesítménnyel, férfi normál egypárevezősben (FF1x) is elindult, ahol Juhász Adrián ismét az első helyen ért célba, megelőzve a csepeli Széll Domonkost és a Budapest Evezős Egylet versenyzőjét, Elekes Szilvesztert.

A férfi könnyűsúlyú egypárevezősök futamában a vb-bronzérmes, váci Galambos Péter győzött, mögötte mindössze három másodperccel lemaradva második a bajai Varga Tamás (a csapat edzője Rapcsák Károly), akivel együtt készülnek könnyűsúlyú kétpárevezősben az idei kvalifikációs világbajnokságra. Harmadik a szegedi Matyasovszki Dániel lett.

A női könnyűsúlyú mezőnyben Hajdú Zsuzsanna (Csepel EK), dr. Alliquander Anna (DNHE) és Bálint Sára (EDF Szegedi VE) értek egymás után célba.

A normálsúlyú egypárevezősök 6 kilométeres távját a győri Gyimes Krisztina nyerte, mögötte végzett a Budapest Evezős Egylet versenyzője, Sáska Beáta, harmadik helyen végzett holtversenyben Krisztina dublótársa, a váci Szabó Katalin és a szintén győri Néma Veronika.

A válogatott versenyzők hétfőn visszatérnek Dunavarsányba és folytatják a felkészülést, a következő megmérettetésük április 16-án a Velencei-tavai evezős pályán lesz.

 

2011. március 27.

 

MESZ-sajtó

hunrowing.hu

CsatolmányMéret
PDF icon tavaszi_hosszutavu_2011_jkv.pdf415.63 KB