Skip to main content
2008. július 27. - 22:10

Ismét dr. Haller Ákos lett a legeredményesebb az evezős világbajnokságon

A 2008 évi felnőtt és ifjúsági világbajnokság (Ottensheim, Ausztria) vasárnapi, felnőtt számaiban a kormányos kettes hajóegységben induló dr. Haller Ákos, Tari János, Baka Sándor kormányossal (Démász Szeged VE) lett a legeredményesebb.Ákosék a B döntőben kiváló teljesítményt nyújtottak, a pálya elejétől az élre álltak, és tartották pozíciójukat 2000 méteren keresztül. A táv nagy részén az amerikai egységgel vívtak pozícióharcot, majd a hajrában a szerb csapat igencsak megszorongatta a mienket, de végül mégis magabiztos előnnyel értek elsőként a célba, ezzel hetedikként zárták a világbajnokságot.Hajójukról annyit érdemes tudni, hogy a szerb evezős szövetség bocsátotta rendelkezésünkre, az 1990 évek elején gyártott Aylings, (brit hajógyártó cég) márkájú hajót, melyben abban az időben Steve Radgrave és Matthew Pinsent versenyzett.Nyolcadik helyezett lett női könnyűsúlyú négypárevezősünk (Lajkó Zsuzsa és Ecsedi Andrea – Külker EK, Alliquander Anna – DNHE, Kincses Lilla – Csongrádi VEK), kilencedik férfi könnyűsúlyú nyolcasunk (Horváth Tamás és Gál Tóth Csongor – Győri VSEK, Varga Zsolt és Bartha Zoltán – Külker EK, Hakkel András és Dénes Csaba – MTK, Nagy Pál Antal és Beck Miklós – Csepel EK, Székely István – Győri VSEK – kormánnyossal) Hajdú Zsuzsa (Csepel EK) könnyűsúlyú egypárevezősben tizedik helyen ért célba, Zsuzsa futamában jól kezdett, majd kissé lemaradt, de az utolsó 300 méteren óriási hajrába kezdett, melyre igazából már nem számítottak ellenfelei, így kissé meglógott és a negyedik helyre küzdötte fel magát. Zsuzsának ez az első felnőtt világversenye egypárevezősben, amely sokak szerint az egyik legnehezebb versenyszám a világbajnokságokon. Ugyancsak egypárevezősben állt rajthoz Kitka Gergely (Démász Szeged VE), aki a mai D döntőig jutott, Gergő rögtön a rajt után az élre állt, és a végső hajráig végig magabiztosan vezetett, az utolsó pár méteren azonban már nem tudta visszaverni a fin Matti JAEAESKELAEINEN támadását, és végül a második hlyen ért célba, ezzel összesítettben a 20. helyen végzett. Evezőseink legközelebb a Szegeden megrendezésre kerülő országos bajnokságon állnak majd rajthoz augusztus harmadik hétvégéjén (augusztus 22-24).