Skip to main content

A Vareseben zajló U23-as, és ifjúsági világbajnokság zárónapján négy ifi egységünk állt rajthoz, ebből kettő A döntőben.

Kormányos négyesünk, azaz Dedeyan Narék, Zudor Marcell, Geszti Attila, Boros Olivér, és kormányos: Majoros Nóra egy jó futammal, és egy remek hajrával búcsúzott Varesetől. A Pergel László által felkészített csapat a németeket hagyta maga mögött az A döntő finisében, így az 5. helyen végzett.

Gratulálunk a fiúknak, és edzőjüknek Pergel Lászlónak!

Egypárevezősünk Pádár Luca az A döntőben állt rajthoz, melyben a 6. helyen ért célba. Luca a teljes világbajnokság utolsó előtti futamában élhette át pályájának eddigi legfontosabb állomását, amelyen tisztességgel helytállt.

Fotók: Czucz Bálint/Magyar Evezős Szövetség

Gratulálunk Lucának, és edzőjének Rácz Milánnak!

Férfi ifjúsági kormányos nélküli négyesünk, azaz Kalmár Áron, Pálmai Ágoston, Kunstár Simon, és Csizmadia Ádám a B döntőben állt rajthoz. A fiúk nagyon szépen versenyeztek, az első 500 méternél még csak a 4. helyen álltak, ám egyre inkább felzárkóztak az élmezőnyhöz, és féltávnál már az éllovas spanyol csapatot támadták, szorosan a nyomukban az amerikaiakkal. Puruczki Ferenc tanítványai szemernyi kétséget sem hagytak afelől, hogy ebben a mezőnyben a legjobbak. Az élre álltak, és nem is adták ki kezükből az elsőséget, megnyerték a B döntőt a kanadai, a spanyol, az amerikai, az osztrák, és a szerb egység előtt! Összesítésben a 7. helyen zárták a világbajnokságot.

Gratulálunk a fiúknak, és edzőjüknek Puruczki Ferencnek!

Női ifjúsági nyolcasunk Sándor Zsófia, Bencsics Hella, Nagy Zsófia, Skobrák Borbála, Balázs Szonja, Angyal Zsófia, Schrieber Anna, Csányi Petra, kormányos: Ficsor Noémi összetételben a B döntőben a 4. helyen zártak. Ficsor László tanítványai remekül lehajrázták a lengyel csapatot, így az olasz, a kínai, és az ausztrál nyolcas mögött értek célba. A lányok összesítésben a 10. helyen végeztek.

Gratulálunk a lányoknak, és edzőjüknek Ficsor Lászlónak!