Skip to main content
2009. február 28. - 23:00

Idén nem született rekorddöntés az Evezős Ergométer Országos Bajnokságon

Mint mindig, ma is a felnőtt versenyszámokat övezte a legnagyobb érdeklődés az ergométer országos bajnokságon.
Sajnos azonban a technika ördöge jól kibabrált a rendezőkkel és az első négy futam indítása nehézségekbe ütközött, amitől az előre eltervezett program is jócskán csúszásba került, így az eredeti versenyidőhöz képest kis késéssel rajtoltak a férfi felnőtt könnyűsúlyúak futamai.Talán kicsit nagyobb harcra számítottunk az első helyért való küzdelemben, de az első három helyezett teljesítménye így is kimagaslik: Varga Tamás (Démász Bajai Spartacus VSC) 6.11.05-tel nyerte a versenyszámot, akinek a nap folyamán még egy “max pályára” volt ereje, hiszen az egyetemisták között is nyerni tudott, méghozzá jobb idővel, mint a reggeli teljesítménye volt. Mögötte a kétszeres U23-as világbajnok Lőrinczy Péter (Külker Evezős Klub), majd a kétszeres U23-as ezüstérmes, egyetemi világbajnok Galambos Péter (Vác Városi EC) végzett. Az U23-as könnyűsúlyú fiúk közt Markgrúber Balázs (Csepel EK), Rácz Róbert Bence, Dajka Levente (Külker Evezős Klub) lett a sorrend. A normálsúlyú férfiak körében én nem tudtam volna megmondani ki végez majd az első három helyen, de a Szekér László (Danubius Nemzeti Hajós Egylet), Tari János (Szegedi VE), Orbán Gergely (DNHE) sorrend egyáltalán nem okozott meglepetést, hiszen mindhárom fiú már az elmúlt években is mutogatta tudását. Dr. Haller Ákos ellen azonban eddig nem volt esélyük. Na nem, Ákos ezúttal se maradt távol a versenytől, de mivel polgári elfoglaltságai – orvosként dolgozik – miatt már korántsem tud olyan gyakran edzeni, mint korábban mai teljesítménye sem ért fel a korábbiakkal, a mezőnyben a hatodik helyet sikerült megszereznie. Az U23-as versenyzők közül Simon Béla (Tisza Evezős Egylet) bizonyult a legjobbnak, sőt 6.04,8-as idejével a férfi felnőtt mezőny legjobb idejét húzta. Második helyen Csankó Péter (Velencei-tavi VSI), harmadik helyen pedig Szabó Dániel (Vác Városi EC) ért célba.Dani nővére Szabó Katalin (Vác Városi EC) szintén éremmel térhetett haza, méghozzá aranyéremmel, ő nyerte ugyanis a női felnőtt versenyszámot. Idén elmaradt az elmúlt években megszokott csatározása Verőci Lídiával (Mohácsi Torna Egylet), hiszen Lídia jó néhány másodperccel utána ért csak célba. Harmadikként pedig egy viszonylag fiatal hölgy került a dobogóra: Tóth Evelyn (Ferencvárosi EC), aki tavaly még az ifjúsági világbajnokság négypárevezős csapatát erősítette. A többszörös országos- és világcsúcstartó dr. Alliquander Anna szintén nem okozott csalódást szurkolóinak, esélyeshez méltón, a futam elején az élre állt és meg sem állt a célig, a mögötte beérkező Hajdú Zsuzsa (Csepel EK) párjától “megfosztva” húzta a versenyt. Novák Zsófi ugyanis jelenleg Angliában tanul és edz, itt volt azonban és ha már itt volt, rögtön fel is állt a dobogó harmadik fokára húga, Novák Mariann (Külker EK). A verseny kis színes “közjátékai” voltak a csapatversenyek, melyeket először hírdetett meg a Magyar Evezős Szövetség, és hogy még nagyobb legyen az érdeklődés rögtön három csapattal ki is állt. A Magyar Evezős Szövetség elnökségének csapata (Dávid Imre – elnök, dr. Kokas Péter – alelnök, Kolozsi István – felügyelő bizottság elnöke és Pénzes László – a versenybíró bizottság elnöke) a erős hajrában, de csak a harmadik helyet tudták megszerezni a Magyar Evezős Szövetség irodájának csapatával szemben (Ott Zsuzsanna – főtitkár, Ficsor László – edzőbizottság vezető, Wachtler Edit – irodavezető és Búza József – edző). A futamot a Duna Sport Klub versenyzői nyerték (Fehér Károly, Karaszi Péter, Gál Sándor, Nagy Attila) , az edzők csapata a negyedik lett. Csapatversenyben indulhattak még az egyetemisták és a középiskolások is, a táv mindössze 500 méter volt. A verseny legvégén került sor az adaptív (mozgássérült vagy szellemi fogyatékos) versenyszámokra. A két futamban 27 fiú és lány mutatta meg az evezősöknek, hogy őket sem kell félteni, meg tudják csinálni – méghozzá remek eredményekkel. Voltak, akik csak karral eveztek – részükre speciális széket szereltünk az ergométerekre, a karjukat és törzsüket is használók gurulóülését kellett fixálni, de voltak olyanok is, akik sérülésük ellenére a teljes mozgást el tudták végezni. Az egész napos izgalom és stressz, majd a kemény küzdelem után az eredmények kihirdetésekor önfeledten ölelgették egymást a gyerekek és tanáraik, segítőik. Minden technikai nehézség ellenére valóban jó hangulatú versenyt sikerült bonyolítani, az érdeklődők az egyes futamokat, a www.szegedive.eu honlapon újra megnézhetik. A verseny részletes jegyzőkönyve letölthető a hunrowing.hu oldalról.

Ott Zsuzsanna