Utolértük Lőrincz Attilát, aki friss hírekkel szolgált nekünk Rióból.
A csapat a hosszú utazást követően, szerencsésen megérkezett Rio de Janeiro-ba. Szállásuk az Óceántól 50 méterre helyezkedik el, és ha ez még nem lenne elég, akkor egy olyan kiváló sportolóval találkozhatnak nap, mint nap, aki olimpiai és világbajnok, ráadásul magyar származású. Francia Zsuzsa, az USA női nyolcasának edzőjeként utazott a vb-re. Attilától megtudhattuk, hogy Zsuzsa nagyon kedves mosolygós, szívesen osztja meg tapasztalatait a magyar edzőkkel, versenyzőkkel.
Megérkezést követően, versenyzőink rendben átvették az eszközeiket, leellenőrizték a hajók beállításait, megtették a szükséges korrekciókat, majd sikeresen végrehajtották az első edzéseket. A holnapi előfutamok felé bizakodva tekint, Fáth András edző, aki azt mondta: jó formában érzi versenyzőjét, Szegedi Tamást, aki először fog versenybe szállni a magyar csapatból.
Attila az alábbiakat nyilatkozta az ellenfelekről:
“Ami az ellenfeleket illeti, bár elsősorban csak a saját mezőnyünkről tudok érdemben nyilatkozni, erősebb a mezőny, mint tavaly, jobban fel vannak készítve a csapatok, és nagyon profi stáb dolgozik a nagyobb országoknál. Nem érzékelni, hogy ifi szinten bármit is kevésbé vennének komolyan, mint a felnőtteknél.”
… és ezt mondta saját versenyzőiről:
“Idén talán ma volt a mozgásuk a legjobb és ők is gyorsnak érzik a hajót.”
A szervezők külön felhívták a figyelmet, hogy az ivóvízre vonatkozó utasításokat szigorúan tartsák be a résztvevők, mert több rosszullét, gyomorrontás történt az elmúlt napokban.
Legközelebb az előfutamok eredményeivel jelentkezünk.
Hajrá Szegedi Tomi, hajrá Magyarország!
Csatolmány | Méret |
---|---|
Rio 3.jpg | 131.4 KB |