Skip to main content

Március 14-én, 500 nappal a 2024-es párizsi olimpiai játékok kezdete előtt Franciaország az egész világra kiterjedő kampányt indít az ötkarikás játékok népszerűsítésére. A jövő évi olimpia házigazdájának megtisztelő felkérésére Magyarország az evezős sporttal vesz részt a kampányban. Március 14-én a reggeli órákban nyolcas hajók szelik a Duna habjait Budapesten.

A nagykövetségek közreműködésével minden ország kiválasztott egy sportágat, amelynek képviselői részvételével a nagykövetek stafétát adnak át egymásnak. Franciaország megtisztelő felkérésére a kampányhoz hazánkban a Magyar Evezős Szövetség csatlakozik, így Magyarország a MESZ közreműködésével az evezős sporttal vesz részt az eseményen: a Duna Országház előtti szakaszán evezős nyolcasok vonulnak fel a stafétaátadásra, az online közvetítéseknek köszönhetően pedig a staféta Óceániából indulva egy nap alatt virtuálisan körüljárja a világot.

Az evezős nyolcas hajókban több magyar evezős olimpikon, világ-, és Európa-bajnok is ül majd. A többi között:

– dr. Haller Ákos világbajnok, Varga Tamás világ-, és Európa-bajnok; a MESZ sportágfejlesztési alelnöke

– dr. Alliquander Anna, Kosztolányi Kamilla, Langhoffer Klára, Nagy-Kapócs Anikó, Bálint Miklós, Schneider Henrik, Széll Domonkos, és Szögi László olimpikonok

Ugyanakkor a jövő reménységei is eveznek majd, a többi között a tavaly U23-as Európa-bajnoki ezüstérmes Bridge Henry szintén a tagja lesz az egyik nyolcasnak.

Az 500 napos kampány eseményeit Magyarországon partnerségben szervezi a Francia Nagykövetség, az Eötvös Loránd Tudományegyetem és a Magyar Evezős Szövetség. 

10 órától a Francia Intézetben az Eötvös Loránd Tudományegyetem, és a a Magyar Evezős Szövetség együttműködési megállapodást ír alá. A felek a március 14-i rendezvényen túlmenően közös versenyeket, edzéseket és más, az evezős sporthoz kapcsolódó szabadidős programokat szerveznek, amelyhez közösen biztosítják a feltételeket és erőforrásokat.

PROGRAM

A kampány indulásának budapesti eseményei, és helyszínei március 14-én:

08:00 Evezős nyolcasok felvonulása a Dunán az Országház előtt a Magyar Evezős Szövetség közreműködésével

09:15 Olimpikonok és nagykövetek jelképes, 2024 méteres futása Budán a Lánchíd és a Margit-híd között 

10:00 Az ELTE, és a MESZ együttműködési szerződésének aláírási ceremóniája a Francia Intézetben (1011 Budapest, Fő u. 14.). A szerződést Borhy László akadémikus, az ELTE rektora, és Cseh Ottó a Magyar Evezős Szövetség elnöke írja alá

10:20 ELTE Cheerleader Team bemutatója a Francia Intézet előtti téren

A nemzetközi evezős sport számára Magyarország fontos állomás lesz a párizsi olimpiát megelőző időszakban, ugyanis 2024. április 25-28. között Szeged ad otthont a Felnőtt Evezős Európa-bajnokságnak, és Európai Olimpiai Kvalifikációs Regattának, amelyen a kontinens legjobbjai az olimpiai kvótákért is versenyeznek majd. Magyarország legutóbb 53 éve rendezett felnőtt evezős kontinensviadalt. A párizsi olimpiát megelőző egyik legnagyobb téttel bíró nemzetközi evezős versenyre várhatóan 38-40 országból mintegy 1200 résztvevő (sportoló, szakvezető, kísérő) érkezik.

A Francia Nagykövetség és az ELTE között az “Irány a párizsi olimpia” projekt keretében köttetett együttműködés célja a 2024-es olimpiai játékok népszerűsítése, a sporttal és az olimpiai játékokkal kapcsolatos francia-magyar kapcsolatokról szóló kiállítás és vetélkedő, illetve francia/angol nyelvű esszéíró verseny megszervezése. A tervek között szerepel még szemináriumok, tanulmányutak és tudományos rendezvények szervezése, illetve együttműködés egészségfejlesztéssel és sporttudományokkal kapcsolatos kutatási projektekben. 

Az együttműködést az ELTE részéről Szalay Krisztián sportügyekért felelős rektori biztos és Bárdosi Vilmos professor emeritus, az egyetem frankofón kapcsolataiért felelős rektori megbízottja koordinálja, francia oldalról pedig Pierre Pedico, a Francia Intézet igazgatója és a nagykövetség kulturális tanácsosa, valamint Jacqueline Plessis oktatási attasé vesz részt a munkában.