A Duna-Dráva Cement Kft. 2006. október 27-én rendezi meg az elmúlt három év sikerei alapján már hagyományosnak tekinthető Sportgálát a város általános és középiskolás diákjai részvételével.
Forrás: JochaPressKilenc általános- és hat középiskola csapatai mérik össze tudásukat. A rendezvényen az iskolások mellet evezős világbajnokaink – a váci illetőségű Pető Tibor és Hirling Zsolt, valamint dr. Haller Ákos és Varga Tamás – is szerepet kapnak, akik egy-egy iskolai csapatot erősítenek majd. Összesen kilenc evezős sportoló aktív részvétele segít a gyerekeknek minél nagyobb élményt szerezni.A sportvetélkedők sorából nem hiányozhatnak az evezős ergométer használatára épülő versenyek sem.A részvevő iskolák között három millió forintos díjalap kerül kiosztásra. A díszvendégek között ott lesz Elbert Gábor sport szakállamtitkár is.