Skip to main content

Május 27-én sikeresen lezajlott a Magyar Evezős Szövetség éves közgyűlése. A tervezett napirendi pontok szerint a megjelent küldöttek minden előterjesztést elfogadtak.

Az eseményt immár hagyományosnak mondható helyszínen, Budapesten, az Országos Múzeumi Restaurálási és Raktározási Központ patinás épületében tartottuk.

A Közgyűlésen köszöntő beszédet mondott Dávid Imre, a MESZ örökös tiszteletbeli elnöke, Fábián László, a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára, valamint Cseh Ottó, a MESZ elnöke. Az eseményen részt vett Domonkos István, a HM Sportért Felelős Államtitkárság osztályvezetője.

Köszöntöttük a túrafordulók 2024. évi mennyiségi és minőségi versenyének dobogós klubjait, Varga Tamás sportágfejlesztési alelnök adta át a díjakat. A mennyiségi versenyben az EGIS (8017 pont), a Budapest Evezős Egyesület (6233), és a Külker Evezős Klub (3891) állhatott fel a képzeletbeli dobogóra.

A minőségi ranglistán az EGIS (235 pont), a Budapest Evezős Egyesület (184,9), és a Vízügyi Sport Club (151,5) végzett az első három helyen.

A 2024. évi egyesületi pontverseny győzteseinek Vanczák Gergely, szakmai alelnök gratulált.

A legeredményesebb nagy klub: a Győri Atlétikai Club. A legeredményesebb közepes klub: az Arrabona Evezős Klub. A legeredményesebb kis klub: a Tata-tóvárosi Vízisport Egyesület.

A szokásos vándordíjak átadása után az alábbi, idén kerek születésnapot ünneplő, jelen lévő, egykori kiemelkedő evezőseinket köszöntöttük. Isten éltesse Mindannyiukat!

Idén 70 éves:

  • Gyimesi Valéria (VM Csemege, MTK) – olimpiai 8. helyezett kormányos négypárban 1976-ban Montrealban, többszörös világbajnoki helyezett, 1982-ben az év női evezőse
  • Halász Mariann (VM Csemege, MTK) – a többi között világbajnoki 4. helyezett kormányos négypárban 1975-ben Nottinghamben, az MTK örökös tagja
  • Karácsony Tibor (Bp. Vörös Meteor, MTK, Bp. Honvéd) – edzőként, illetve vezetőedzőként a VVSI-ben, a Danubius Nemzeti Hajós Egyletben, és a Vác Városi Evezős Clubban tevékenykedett)
  • Toronyi Kálmán (Csepel SC, MTK) – olimpiai 7. helyezett nyolcasban 1980-ban Moszkvában

Idén 75 éves:

  • Bányai Ágoston (FTC) – olimpiai 7. helyezett nyolcasban 1972-ben Münchenben

Idén 80 éves:

  • dr. Cserháti László (FTC evezős szakosztály vezető 1959-1964) – a Magyar Evezős Szövetség alelnöke 1990-2001 között, a Magyar Sporttudományi Társaság tagja, a Magyar Edzők Társasága Etikai Bizottság elnöke
  • Csermely József (Csepel SC) – az Ezüstnégyes tagja, olimpiai ezüstérmes négyesben 1968-ban Mexikóban, kétszeres Európa-bajnoki ezüstérmes négyesben 1967-ben Vichyben, 1969-ben Klagenfurtban
  • Felcsíki Ákos (Bp. Honvéd, FTC, Csepel SC) – Európa-bajnoki 6. helyezett nyolcasban 1969-ben Klagenfurtban, világbajnoki 7. helyezett nyolcasban 1970-ben, a Csepel SC Örökös Bajnoka
  • Leovits István (Baja) – világbajnoki 9. helyezett nyolcasban 1966-ban Bledben, Európa-bajnoki 10. helyezett kormányos négyesben 1967-ben Vichyben

Idén 85 éves:

  • Lucsánszky László (Csepel SC) – Európa-bajnoki ezüstérmes négyesben 1967-ben Vichyben, világbajnoki 4. helyezett négyesben 1966-ban Bledben
  • Sarlós György (FTC) – az Ezüstnégyes tagja, olimpiai ezüstérmes négyesben 1968-ban Mexikóban, kétszeres Európa-bajnoki ezüstérmes négyesben 1967-ben Vichyben, 1969-ben Klagenfurtban, háromszoros olimpikon (1960, 1968, 1972), a MESZ technikai vezetője 1993-1999 között, az FTC, majd a Vasas vezetőedzője, az FTC sportosztály vezetője 1982-1990 között

Idén 90 éves:

  • Wagner Pál (FTC, Bp. Dózsa, Vörös Meteor) – olimpiai 6. helyezett kormányos négyesben 1960-ban Rómában, Európa-bajnoki 4. helyezett kormányos négyesben 1959-ben Maconban, 1970-1995 között az MTK sportorvosa (a nevében Leovits István vette át az elismerést)

Éves közgyűlésünkön a tervezett napirendi pontok szerint a megjelent küldöttek minden előterjesztést elfogadtak.