Skip to main content

Augusztus 16-17-én az Öreg-tó adott otthont a Los angelesi olimpián debütáló új szakág legnagyobb hazai seregszemléjének. Idén is a Tata-Tóvárosi Vízisport Egylet volt az OB házigazdája.

Az első, szombati versenynap rekkenő hőségben, verőfényes napsütésben zajlott. Mindkét nap időfutamokkal kezdődött, majd folytatódott a páros versenyekkel, az előfutamoktól kezdve a középfutamon át a döntőkig.

A Beach Sprint futam során körülbelül 15 méter futást követően kell a két segítő által tartott hajóba minél gyorsabban beugrani, majd bóják között szlalomozva végigevezni a 300 méteres pályán, majd a legtávolabbi bóját megkerülve, egyenesen, és a lehető leggyorsabban visszaevezni az indítókapuba. Ekkor a versenyzőnek ki kell ugrania a hajóból és a parton kialakított célba futnia. Ettől az időfutamok annyiban tértek el, hogy a versenyzők a vízen körpályát teljesítettek a tengeri evezős hajókkal.

Új Hullám utánpótlásprogramunk keretében a legfiatalabbak, a 11-14 évesek is megmérették magukat tengeri egypárevezősben. De a Mastersek és a szabadidős versenyzők is rajthoz álltak.

Összesen 14 versenyszámban hirdettünk bajnokot, köztük a felnőtt Mix kétpár kategóriában is. Utóbbiban Hajdú Márton (Szegedi Vízisport Egyesület) és Gadányi Zoltána (MTK Budapest) kettőse húzta be a bajnoki címet, megelőzve az A döntőben a Pétervári-Molnár Bendegúz, Preil Vivien (Budapest Evezős Egyesület) párost. A harmadik helyet a Szigeti Ferenc (Csepel Evezős Klub SE), Szente Dóra (MTK Budapest) szerezte meg, miután a B döntőben jobbnak bizonyult a Szöllősi Balázs (Győri Atlétikai Club), Bagdács Szonja (MTK Budapest) összetételű kétpárnál.

Vasárnap valamivel frissebb, hűvősebb időben versenyezhettek az evezősök, ám a lehűlés a délutáni órákban jókora szelet hozott magával, ami sokszor nagyon megnehezítette az indulók dolgát.

Ezen a napon a serdülők, ifik és felnőttek mérték össze erejüket, ügyességüket tengeri egypárban.

A férfi serdülő mezőnyben Korda Noel (GYAC), Kutenics Vince (Tata-Tóvárosi Vízisport Egylet), Papp Csongor (GYAC), a női serdülőknél Nagy Kincső (VVSI), Bagi Luca (BEE), Hurja Dalma (CSEK) lett az első három sorrendje.

A férfi ifiknél Moór Ádám (Szeged), Mezősi Márton (Külker Evezős Klub Óbuda), és Kaluber Zénó (CSEK), a női ifiknél Demkó Janka (Velencei-tavi és Balatoni Evezős és Vitorlás SE), Nagy-Huszár Luca (Arrabona Evezős Klub), és Csókás Kira Virág (Szeged) állhatott dobogóra.

A felnőtt férfiak között Pétervári-Molnár Bendegúz (BEE) húzta be a bajnoki címet óriási csatában megelőzve Hajdú Mártont (Szeged), a harmadik helyen Szigeti Ferenc (CSEK) zárt.

A nőknél megvédte bajnoki címét Preil Vivien (BEE), aki ismét Gadányi Zoltánát (MTK) előzte meg a döntőben. A harmadik helyet Nagy Zsófia (Velence-Balaton) szerezte meg.

Az OB egyúttal válogató verseny is volt, a a legjobbak képviselhetik Magyarországot az októberi Beach Sprint Európa-bajnokságon.

Részletes eredmények ITT.

Mindenkinek köszönjük a versenyzést és a szurkolást!