Skip to main content
Mint a Magyar Evezős Szövetség korábban már beszámolt róla, kis magyar csapat vesz részt az idei evezős világbajnokságon, Új-Zélandon; Galambos Péter (Vác Városi EC, edzője: Rapcsák Károly) könnyűsúlyú egypárevezősben, Lengyel Mónika (Győri Vízügy Spartacus EC, edzője: Székely István) adaptív (mozgássérült – csak kar és váll) egypárevezősben ül hajóba. Versenyzőinkről ezúttal egy színes összeállítást adunk közre.
 
Mindkét versenyző és edzőik jó egészségnek örvendenek a világ „jobb alsó sarkában”, a megérkezésükkor tapasztalt meglehetősen hideg időnek mára nyoma sincs. Jelenleg majd’ minden pénzüket naptejre költik, hogy a nyárias napsütésben ne égjenek le. Az időeltolódás okozta „jet leg”-et mindkét versenyző kiheverte, ebben segítettek a szervezők is, hiszen különböző egyéb programokkal próbáltak a kedvükben járni: csapatunk például megismerkedhetett Új-Zéland legnépszerűbb sportjával: a rögbivel. A Waikato és Canterbury közt játszódó teltházas viadalt – melyre kilátogattak – végül a mieink favoritja, a világbajnokságnak is helyet adó megye csapata, Waikato nyerte 26-6-ra.
 
A világon mindenhol találkozni magyarokkal, nincs ez másként Lake Karapiro-ban sem. A verseny szervezői egy ott élő magyar hölgyet – Petrát – kérték meg, hogy segítségére legyen a magyar csapatnak, és ha bármi gond adódna a hajókkal – ne adja ég! – a versenypálya mellett dolgozik egy magyar hajóépítő, evezős: Laci is. Ezen kívül „mostoha szülei” is vannak a magyar csapatnak, hiszen a világbajnokság egyik marketingfogásaként egy-egy helyi vállalkozó örökbe fogadott egy-egy oda érkező nemzeti csapatot. A magyar csapat így a Fran’s Cafe – ahol a tulajdonos férje, Miklós magyar – „gyámsága” alatt kávézik nap, mint nap.
 
A versenyre való felkészülés jól telt az elmúlt napokban, és bár Galambos Péter elmondása szerint a tó vize szinte mindig hullámos, ő ezt egyáltalán nem bánja, nagy-dunai lévén (Vácott szintén mindig nagy a hullámzás) igazán hozzá van szokva.
 
 
Új-Zélandi idő szerint péntek este (11 órás időeltolódás, az itteni óraátállítás után 12!) megtörtént az evezős vb hivatalos sorsolása. Galambos Péter a 14 fős mezőnyben abszolút esélyesként a harmadik előfutamba került, melyet november 1-én 11:35-kor rendeznek meg.
Hazai idő szerint vasárnap éjjel 23:35-kor figyelhető Péter futama majd a www.worldrowing.com oldalon a „live race viewer” segítségével.
Péternek az első három hely valamelyikét kell megszereznie majd, hogy továbbjusson a középfutamba, a legjobb 12 közé, ahonnan szintén az első három hely vezet majd a döntőbe.
 
A világbajnokság megnyitóünnepségén, melyre szombaton 14:00 órakor kerül sor (hazai idő szerint szombat hajnali 2-kor), mintegy 200 művész előadásában eredeti maori haka tánc kerül bemutatásra, melyet kifejezetten az evezős világbajnokságra koreografáltak.
A megnyitóünnepséget megtekinti a maori királyi is, Tuheitia Paki, képviselve a „Tangata Whenua”-t – Föld Népét.
 
Mivel a versenyzők a világbajnokság ideje alatt vajmi keveset láthatnak a környező lakosok kultúrájából – hiszen a versenyre koncentrálnak –, a szervezők a versenypálya mellé telepített maori sátorban biztosítanak lehetőséget a világ minden tájáról érkező versenyzőknek megismerkedni az eredeti maori kézművességgel, a ta moko-val (tetoválás) és ételekkel.
 
Az adaptív egypárevezősben Mónikán kívül még öt egység nevezett a világbajnokságra, így nekik nem kell selejtezőn részt venniük. Az első verseny ebben a számban kedden 14 órakor kerül megrendezésre (hazai idő szerint hétfő hajnali 2-kor),  döntőt pedig csütörtökön 14:55-kor rendezik (hazai idő szerint szerda hajnali 2:55).
Mónika autóbalesetben szenvedett gerinctörést 2005-ben, 2008-ban kezdett evezni a győri Méhecske Alapítvány támogatásával a Győri Vízügy Spartacus Evezős Klubban Székely István irányítása mellett. Mónika 2009-ben a világbajnokságon hatodik volt, az idei bledi világkupán pedig a negyedik helyet szerezte meg.
 
Négy adaptív versenyszámban hirdetnek világbajnokot idén: női és férfi egypárevezősben, ahol a versenyzők csak a karjuk és válluk mozgásával hajtják a hajót; vegyes kétpárevezősben, ahol a kar és váll mellett a törzsüket is használják a versenyzők, vegyes kormányos négyesben, ahol a fentiek mellett a lábak is segítenek; fogyatékos versenyzőknek pedig kormányos négyes versenyszámban.
 
Ahol szükséges a hajók stabilitását, úgynevezett bójákkal biztosítják, melyet a villa alá erősítenek, ezzel lehetetlenné téve a beborulást.
 
Az Eurosport az alábbi időpontokban tűzi képernyőre a világbajnokság versenyeit:
– november 3. szerda hajnalban 23.15-00.15 – élő adás
– november 3. szerda este 22.30-01.30 – élő adás
– november 5. péntek délelőtt 11.00-14.00 – felvételről
– november 6. szombat délelőtt 11.00-13.00 – felvételről
– november 7. vasárnap kora délután 12.00-14.00 – felvételről