Skip to main content

Szerdán lezajlottak az első nap előfutamai az U23-as világbajnokságon Poznanban: férfi és női négyesünk állt rajthoz.

A Pádár Luca, Angyal Zsófia, Szente Dóra, Bagdács Szonja (edző: Molnár Dezső) alkotta női négyes az előfutamban az 5. helyen ért célba, így a C-döntőben folytatja a versenyzést pénteken.

Férfi négyesünk, azaz Hajdú Márton, Kunstár Simon, Kalmár Áron, Pálmai Ágoston (edző: Molnár Dezső) az előfutamban a 3. helyen haladt át a célvonalon. Időeredményük alapján ezzel kvalifikálták magukat a legjobb 12 közé! A középfutamban pénteken állnak rajthoz.

“Folyamatosan lassult a pálya és állt el a szél, idő alapú továbbjutás esetén ez nem feltétlenül kedvező, pláne ha a csapataink a harmadik előfutamokban vannak” – kezdte értékelését Simon Béla szövetségi kapitány.

“A férfi négyes alapvetően jól ment. Teljesítették a nap legfontosabb feladatát és továbbjutottak. A pályának több pontján látok javítandó részeket, amiket szerintem meg is tudnak valósítani és remélhetőleg gyorsabbak lesznek vele. Tudnak ennél jobbak is lenni, bízzunk abban, hogy ez teljesül is a középfutamban. A csapat háromnegyede evezett már együtt ifiben, ami meg is látszik az egységességükön”.

A” női négyes friss egység, amely egy hosszú út elején jár és kell még idő arra, hogy megmutatkozzon az a potenciál, ami bennük van. Jó hozzáállású csapatként ismertem meg őket. Sajnos nem jutottak a 12-be, bízom benne, hogy a C döntőben dominálni tudnak.”

Férfi egypárevezősben Szigeti Ferenc csütörtökön 10:18-kor kezdi meg szereplését Poznanban. A előfutamban a negyeddöntőbe kerülést harcolhatja ki.