Skip to main content

A skóciai időjárás minden arcát megmutatta az U23 világbajnokság nyitónapján, esős időszakok váltakoztak a napsütéses, kifejezetten kellemes percekkel. A szél sem volt egyenletes, természetesen az iránya és az erőssége is egyaránt változott.Mindez nem zavarta az előfutamok során vízre szálló csapatokat, a tíz magyar hajó közül négy ki is harcolta közvetlenül a középfutamba jutást. Szabó Katalin, aki tavaly már 4. volt a női egypárevezősben, magabiztosan, végig kezében tartva a versenyt nyerte meg előfutamát lengyel és brit vetélytársnői előtt. A többi előfutamok teljesítményét figyelve csak az új-zélandi versenyző ért el jobb időeredményt, mint Kati. Igaz, messzemenő merész következtetéseket nem szabad az időkülönbségekből levonni, mégis megalapozottabbnak érezzük az esélyeket az esetleges éremszerzésre. Kitűnő teljesítményt nyújtott a férfi könnyűsúlyú kétpárevezősünk, Varga Tamás Csaba és Galambos Péter is. 1500 méternél négy hajó még szinte teljesen egy vonalban volt, a feladat pedig az első két hely valamelyikének megszerzése. Tomi és Peti szíve és esze végig a helyén volt, így nagyon kiélezett szoros küzdelemben, de végül futamgyőzelemmel jutottak tovább a középfutamba, ezzel egy pihenőnapot szerezve maguknak holnapra.A lányok hasonló számában, Novák Zsófia és Hajdú Zsuzsanna impozáns evezéssel a második helyet szerezte meg előfutamában, mely azt jelentette, hogy szombaton ők is a középfutamban folytathatják a legjobb 12 között. Nagy izgalmakat hozott a férfi kormányos nélküli kettesek második előfutama is. Ebben rajtolt a Vinkó Gáspár – Simon Béla összeállítású, nagyon elszánt magyar duó is. Az első négy itt is elég közel volt egymáshoz, de a továbbjutás eldöntését a végére hagyták. A győztes olaszok mögött, fergeteges hajrával – 45-ös csapásszám – a magyarok hajója másodikként ért célba. Természetesen ez az eredmény őket is a középfutamba juttatta. Nagyon kiegyensúlyozottnak tűnik a férfi négypárevezősök mezőnye is. A mieink – Szekér László, Szabó Dániel, Erdélyi Zsolt, Szabadkai Olivér – a futamot vezető négyes csoportban haladtak mindvégig. A németek az utolsó 500 méteren kicsit elléptek az ukrán, orosz, magyar triótól, a célvonalon pedig a magyaroknak a 3. helyet sikerült megszerezni. Rájuk még egy megpróbáltatás, a holnapi reményfutam vár a középfutamok előtt.Ugyancsak reményfutamoznia kell a férfiak közül a könnyűsúlyú kormányos nélküli kettesnek, a kétpárevezősnek és az egypárevezősnek, valamint a női kétpárevezősnek és a könnyűsúlyú egypárevezősnek is.A könnyű váltottevezős fiúk, Gál-Tóth Csongor és Horváth Tamás futamában a 3. helyen végzett, és mivel az elsőként célba érkező csapat rögtön az ’A’ döntőbe kvalifikálta magát, a magyar fiúknak is erre van lehetőségük a holnapi reményfutamban.Az egypárevezősben induló Lakatos László élete első világversenyén az előfutamban 4. helyen végzett, holnap ő is reményfutammal folytatja.A mai előfutamában férfi kétpárevezősünk, Cselinácz János és Kelemen Áron az 5., míg a női kétpárevezős, Tölgyesi Brigitta és Bende Zsófia a 4. helyen végzett. Novák Mariann, igaz 6. lett előfutamában a női könnyűsúlyú egypárevezősök között, de az időeredmények elemzésénél kiderült, hogy sokkal jobb időt evezett, mint egy másik futam győztese.A pénteki reményfutamos nap életbevágóan fontos lépcsőfok minden egységünk számára, az edzők is bíznak a továbblépésben. Holnap hat magyar hajóért izgulhatunk a reményfutamok során.Az eredmények megtekinthetők és letölthetők a www.worldrowing.com honlap Results & Bios menüpontjában.A holnapi reményfutamok időpontjai:Női ks egypárevezős  9:18 (10:18 CET)Férfi ks korm. nélk. kettes 9:54 (10:54 CET)Férfi egypárevezős  10:42 (11:42 CET)Női kétpárevezős  11:12 (12.12 CET)Férfi kétpárevezős  11:24 (12:24 CET)Férfi négypárevezős  12:30 (13:30 CET)