Skip to main content

Pétervári-Molnár Bendegúz a harmadik helyen jutott a legjobb hat közé a Maty-éren zajló viadalon, amely nemcsak kvalifikációs verseny, hanem Európa-bajnokság is.

A pályafutása harmadik olimpiájáért hajtó Pétervári-Molnár Bendegúz elődöntőjében 1500 méter után megindult, és a hazai közönség buzdítása által segítve futamában megszerezte a harmadik, döntőbe jutást érő pozíciót.

„Sejtettem, hogy a lengyelnek a táv végére elfogy az ereje, a moldovai az elején meglepett tőlem, de kihasználtam a bizonytalankodását. Gyorsan össze kellett törnöm a lelkét, hogy ne próbáljon meg a végén lehajrázni. 800 méterrel a cél előtt megindultam, és bedaráltam a török ellenfelem is. Mivel ellenszél volt, már nagyon hamar meghallottam a közönség buzdítását, ami sok erőt adott nekem ahhoz, hogy meglegyen az A-döntő” – nyilatkozta a Nemzeti Sportnak Bendi.

Sajnos Gadányi Zoltána női egypárevezősben nem jutott be a fináléba, Zozi a harmadik helyen ért célba, így a B döntőben fejezheti be szereplését.

Galcsó Vencel és Szöllősi Balázs szintén a B-döntőben folytathatják versenyszámukban, a férfi könnyűsúlyú kétpárban.

Para evezősünk Pető Zsolt is bemutatkozott a PR 1 egypárevezős versenyszámban. A győri versenyző  a pályaosztó futamban a második helyen végzett a spanyol Javier García Martínez mögött.

Az Európa-bajnokság keretében férfi könnyűsúlyú kormányos nélküli kettesünk pályaosztó futamot húzott. Furkó Kálmán Szabó Bence kettőse 7:28.07 perces idővel második lett az osztrákok (7:13.42 p) mögött, de a moldávok (7:40.07) előtt. A szám döntőjére szombaton 13.51 órától kerül sor.

Az Európa-bajnokság pénteki reményfutamában elért helyezéseik okán Bácskai Máté normálsúlyú egypárban a 13. helyért küzdhet a folytatásban, négyesünk, azaz Kerekes Krisztián, Csizmadia Ádám, Szentpáli Gergő, Szentpáli Balázs és négypárunk Gerei Tamás, Koncsik Dominik, Ács Kristóf, Ujhelyi Mihály a B döntőbe jutott, míg rutinos kettesünk: Simon Béla, Juhász Adrián a C döntőben zárja szereplését. 

Női kétpárunk azaz Preil Vivien és Zsiros Janka ugyancsak a B döntőbe jutott, míg két könnyűsúlyú kétpárunk, Kertész Keve és Szigeti Ferenc, illetve Csepel Zsófia és Fehérvári Eszter reményfutamában utolsó lett, így számukra befejeződött az Eb, amelyen a hetedik helyen végeztek.

Ezen a napon tartottuk a Diákolimpia döntőit evezős ergométeren. A pálya mellett felállított sátorban egész nap remek volt a hangulat, egymást követték az izgalmas versenyek.