Skip to main content

Július 5. és augusztus 2. között, öt alkalommal, a keddi sportnapokon népszerűsítettük sportágunkat az Erzsébet táborok zánkai helyszínén.

Az Erzsébet-táborok idén minden keddi napot, a sportolásnak, a sportok kipróbálásának szentelnek. A heti turnusokban mintegy 3000 gyerek vesz részt a tábor programjain.

Idén először, több sportág között a MESZ, az evezés sportággal is ismertette meg az érdeklődő gyerekeket és kísérőket. Fixüléses tízevezős hajóban, kormányos GIG-ben és tengeri evezős kétpárevezősben, valamint a parton evezős ergométeren ismerkedhettek a fiatalok sportágunk szépségeivel.

Köszönjük szépen a tízevezős hajókat és lapátokat a Vízisport és Vitorlás Egyesület Balatonföldvárnak – Fehér Lászlónak és Harmath Dániel elnök úrnak -, illetve Szentessy Balázsnak és a Pannon Egyetemnek.

Segítőink voltak:

Bíró Lili (VVSI), Szász Gergő (MTK), Szász Benjamin (MTK), Kovács Roland (MTK), Vimláti András (BEE), Palásthy András (BEE), Galla Kristóf (BEE), Batári Annamária (MEC), Hajdú Zsófia (MEC), Dobai Tamás (MEC)

valamint

Szász Ákos, Varga Tamás, és Pignitzky Borbála.

Köszönjük szépen a közreműködéseteket!