Skip to main content

Noha az ezévi világbajnoki szereplés nem sikerült túlzottan fényesre, az evezősök továbbra is tartják vállalásukat: Pekingben aranyérmet akarnak szerezni.

Forrás: MOBLegfőbb reménységük, a Varga Tamás, Hirling Zsolt könnyűsúlyú kétpárevezős egység az idei esztendőt a sikeres olimpiai szereplésnek rendelte alá, direkt az állóképességi munkát részesítette előnyben, azaz tulajdonképpen feladta a tavaly szerzett világbajnoki cím megszerzését. “Nem akartuk, hogy ugyanazt az utat járják be, mint a Haller, Pető kettős – magyarázta Melis Zoltán szövetségi kapitány. – Hallerék jól szerepeltek a sydneyi olimpián, majd utána világbajnokok lettek, aztán Athénben már nem ültek egy hajóban. Meg kívánjuk előzni, hogy Vargáék ugyanígy járjanak. Peking lesz a hatodik szezonjuk: hat évet örökös, megfeszített eredménykényszerben végigcsinálni lehetetlen, garantáltan fejre állnának az olimpián.” A jövő zenéje, hogy ez a taktika beválik-e – a szakemberek mindenesetre úgy látják, az elmúlt öt évben szerzett világbajnoki címek azt bizonyítják, a honi edzők értik a szakmájukat (az egyetlen buktató, hogy a honi sportfinanszírozási rendszer eredménycentrikus, azaz a most kiesett érem visszaköszön majd a szövetség jövő évi normatív támogatásában és a versenyzők Gerevich-ösztöndíjában is). Az első aranyegység, Haller Ákos és Pető Tibor is újra egymásra talált. Dávid Imre elnök szerint a most együtt töltött fél év még nem volt elegendő az újbóli összecsiszolódáshoz – a nemzetközi mezőny egyre sűrűbb, érvényesülni csak csúcsformában lehet. A két páros mellett a Verőci Lídia, Kónya Aliz kétpárevezős, illetve a rendkívül tehetséges ifjak alkotta férfi négypárevezős esélyes a pekingi kvalifikációra. Persze ahhoz, hogy ki is jussanak a játékokra, sok mindennek kell teljesülnie. Például az egyetemi tanulmányokat, illetve a civil állásokat össze kell egyeztetni az edzéslátogatással, ami nem egyszerű: az ez évi értékelések mindenkinél megemlítették, hogy nem sikerült az elegendő mennyiségű munkát elvégezni. Ami nem csoda: az evezősök többsége a kőkemény teljesítményt kívánó Műszaki Egyetemre jár, de vannak orvostanhallgatók is (Kónya Aliz pedig végzett közgazdászként a szegedi önkormányzat EU-s pályázatait készíti elő, azaz ő sem tud egykönnyen elszabadulni a munkahelyéről mostanság…) Aztán akadnak triviálisabb problémák. Például nem ártana, ha a kajak-kenusok alá tartozó csepeli evezősház gondnoka nem saját kénye-kedve szerint tartana zárórát, mert míg a sikersportág képviselői profiként nap közben edzenek, addig az egyetemről érkező evezősök csak öt-hat óra tájban érnek oda – és nem egyszer zárt ajtókat találnak, bár joguk lenne használni a létesítményt? A négyeseknél még az is gond, hogy ha össze is gyűlnek közös evezésre az ország négy végéből, nincs megoldva a táplálkozásuk, a hazulról hozott elemózsiát majszolják, ölből – nem biztos, hogy a legnagyobb vetélytársak is hasonló körülmények között készülnek… Arról nem is beszélve, hogy a szövetségnek nincs kerete egy gyúró foglalkoztatására: a jelenleg Dunavarsányban készülő kerettagok napi 50-60 kilométert húznak úgy, hogy utána elmarad a profi izomlazítás – ennek fényében pedig már-már csodaszámba megy, hogy reális esély van a pekingi elsőségre.