Skip to main content
Folytatta sikeres szereplését a duisburgi nemzetközi regattán a magyar evezős válogatott. A szombati U23-as arany után, a Simon Béla – Juhász Adrián kormányos nélküli kettes vasárnap a felnőttek közt ezüstérmes lett. Minden egységünk a döntőben zárta a viadalt.
 
A Simon-Juhász kettős a görögök mögött lett második, megelőzve a bronzérmes holland egységet. A magyarok részéről az ezüst mellett négy darab negyedik hely született az U23-as mezőnyben.
Negyedik lett a Markgruber Balázs, Forrai Dávid, Veréb Dávid és Dumitrás István összeállítású férfi könnyűsúlyú kormányos nélküli négyes; a Rókus Zorán, Kelemen Áron férfi kétpárevezős; a Vermes Péter, Krpesics Péter férfi könnyűsúlyú kormányos nélküli kettes és a Széll Domonkos férfi egypárevezős.
A viadal kétévente kerül megrendezésre Duisburgban, a köztes időben Essen ad otthont a regattának.
 
– Mindkét napon ugyanazokban a számokban rendeznek előfutamokat és döntőket. A Simon-Juhász egység egyik nap U23-ban, másik nap felnőttben indult, ez általában szokás a fiatal csapatoknál. Hazai szinten a további nemzetközi szereplés miatt lényeges az eredmény, az edzőbizottság és a szövetségi kapitány az elért eredmények alapján tesz javaslatot a további részvételekre. A világkupák tekintetében a münchenire és a luzernire készülünk, de van még egy kis időnk – nyilatkozott Ott Zsuzsanna főtitkár.
 
Budapest, 2010. május 16.
Vasvári Ferenc