Skip to main content

Ma a franciaországi Aiguebeletteben versenyző öt csapatunk közül három befejezi a versenyzést, de további két egyégünk a legjobb 12 között küzd tovább.

Elsőként Juhász Adrián száll majd vízre, aki tegnap a “C” döntőbe került be, amelyre ma délelőtt 11:25 perckor kerül sor. Adrián mint már említettük korában, eredetileg kormányos nélküli kettesben versenyzett volna a Világ Kupán, de társa, Simon Béla betegsége miatt nem tudott rajthoz állni a páros, így Adrián most egyedül, egypár evezősben van ott a Világkupán. A mai, s számára az utolsó futamban mexikói, szlovák, dán, monakói és svéd ellenfelei lesznek. (Edzője: Molnár Dezső)

Délután fél kettő után rajtol el a férfi könnyűsúlyú kétpár evezős egységünk, akik a minimális célkitűzést már teljesítették, és bejutottak a legjobb 12 közé. A fiúk alig pár hónapja ülnek együtt, ugyanis ősz óta voltak a könnyűsúlyú kétpár evezős összeállítására válogatók, tesztek, de végül Csepregi Gábor és Galambos Péter összeállítású egység mutathatja meg, hogy mit tud nemzetközi mezőnyben. Ezen a Világkupán olyan egységek nem jutottak a legjobb 12 közé, mint a portugál kétpár evezős, amely egység vezérevezőse pár héttel ezelőtt megnyerte az Európa Bajnokságot könnyűsúlyú egypár evezősben. A mieinknek holland, dán, német, angol és osztrák ellenfelekkel kell megküzdenie a legjobb hatba való bejutásért. (Edzőjük: Rapcsák Károly)

Szintén a legjobb 12 között kűzd ma a még U23 korosztályú normál súlyú kétpár evezős egység, azaz Pétervári Molnár Bendegúz és Papp Gergely. A fiatalok a tegnapi reményfutamban magabiztosan, és a mezőnyhöz képest jó eredménnyel jutottak tovább a legjobbak közé. Bendegúz és Gergő számára ez az első komoly megmérettetés a felnőtt mezőnyben, így a legjobb 12-be való bejutás kitűnő eredmény a fiúk számára.. Ma olyan egységek lesznek a fiúkkal egy futamban, mint a pár héttel ezelőtti Európa Bajnokságon második helyezett azeri kétpárevezős, illetve a világbajnoki éremmel rendelkező-, négypár evezősből kiszállt horvát Sinkovic testvérek. A 14:38-kor kezdődő futamból a legjobb 3 egység jut majd tovább. (Edzőjük: Molnár Zoltán)

Lengyel Mónika és Németh Szabolcs a mai napon a “B” döntőben fejezik be a versenyzést, hiszen a tegnapi reményfutamból nem sikerült a rendkívül erős “A” döntőbe bejutniuk. (Edzőjük: Székely István)

 

Szombati program a magyarok számára:

Juhász Adrián (normál súlyú egypár evezős): 11:25

Csepregi Gábor – Galambos Péter (könnyűsúlyú kétpár evezős): 13:35

Pétervári Molnár Bendegúz – Papp Gergely (normál súlyú kétpár evezős): 14:38

Lengyel Mónika (ASW 1x): 17:20

Németh Szabolcs (ASM 1x): 17:28

 

A futamokat a World Rowing weboldalán online is lehet majd követni.

 

Hajrá magyarok!!!

 

-SB-