A kétszeres világbajnok Pető Tibor (képünkön) volt a hajráembere az egy héten át tartott, folyamatos győri ergométerezésnek, amelyen megdőlt a tavalyi rekord.
Forrás: JochaPress
A húsz, vállalkozó kedvű fiatal részvételével a győri Plaza előcsarnokában lebonyolított, egyhetes, folyamatos ergométerezés vasárnap délután ért véget. A hitelesített végeredmény szerint 2 millió 575 ezer 230 métert teljesített a társaság, amely tizenötezer háromszáznegyven méter/órás átlagnak felel meg. A csúcsjavításhoz jelentősen hozzájárult a kétszeres világbajnok Pető Tibor (képünkön) is, aki eleget téve a rendezők meghívásának, az utolsó órában tizenhétezer négyszáz méterrel járult hozzá a vállalkozás sikeréhez. A győri evezős fiatalok így összesítésben húszezer nyolcszázötvennyolc méterrel múlták felül egy évvel korábbi eredményüket.Az idén negyedik alkalommal kiírt egyhetes non-stop ergózást a tervek szerint 2008-ban is megrendezik.