Egy éves mosolyszünetet követően ismét együtt készül a nagy megmérettetésekre a korábbi (2001, 2002) kétszeres világbajnok Pető Tibor, Haller Ákos duó. A normálsúlyú kétpárevezésben forradalmat csinált kettős a felkészülés fontos állomását zárta le: hazaérkezett a kéthetes ausztriai sítáborból. Haller Ákost (képünkön) sikerült elérnem.
Forrás: JochaPress – www.sportforum.hu – Ezúttal a korábban megszokott Ramsau helyett közelebbi helyszínt, Mariazellt és környékét választottuk – mondta Haller dr. – Kisebb volt a futásra alkalmas terület, s maga a pálya is, ami persze nem jelentett komoly gondot. A 7.5-8 kilométeres körben minden edzésen húsz kilométer fölött teljesítettünk. Gondot legfeljebb a második héten lehullott rekordmennyiségű, másfél méteres hó jelentett. Ekkor ugyanis egyszerűen nem tudták a pályát karbantartani. Ezért két napon több volt a tornatermi erőnléti munka. – Ahol nyilván az ergométer játszotta a főszerepet. Milyen időket “eveztek”? – Itt nem elsősorban a konkrét idő volt a legfontosabb mutató, sokkal inkább a terhelés és pihenés aránya. Háromszor hatezreket húztunk, néhány perces szuszogást közbeiktatva. Az elutazás előtt viszont volt időre menésünk is. Ott Tibi ment jobban, 19:08 percet ért el. Nekem be kellett érnem 19:28 perces idővel. – Ez azért meglepő, mert Ön kimondottan jó ergométerező hírében áll. – Alapvetően ez igaz is. Az is hozzátartozik a történethez, hogy az elutazást megelőzően valamennyi vizsgámat sikerrel letudtam a közgazdasági egyetemen, s ez átmenetileg komoly pluszterhelést jelentett. Ráadásul januárban beteg is voltam néhány napig, az is visszavetett egy kicsit. – Pedig jó lenne, ha teljesen utolérné magát, hiszen február 25-én a budakalászi sportcsarnokban rendezik meg az országos ergométeres bajnokságot, ahol mindig hatalmas presztízscsatákra kerül sor. – Ott leszek, ígérhetem, s mindent el is követek majd a sorozatos bajnoki címeim megvédése érdekében.- A legfőbb gondom az, hogy végre kicsit kipihenjem magamat. Ezért e héten csak kedden és csütörtökön lesz két edzésem. – A papírforma mindenképen az Ön győzelmét ígéri a “király kategóriában”, tehát a legerősebbek, a normálsúlyúak között. Milyen helyezési sorrendre tippel? – Pető Tibi most nagyon erős, húzhat akár hat percen belül is! Rajta kívül elsősorban Bencsik Gábor és Kónya Gábor szólhat bele a dobogós helyek sorsába.