Péntektől-vasárnapig Linz-Ottensheim adott otthont az ifjúsági korosztály rangos nemzetközi versenyének a Coupe de la Jeunessenek. 16 nemzet evezősei versengtek Ausztriában.

Remek eredménnyel nyitotta küldöttségünk szereplését Ausztriában, ráadásul nyolcasban, miután mindjárt a verseny első futamában mix egységünk szerezte meg a győzelmet a “bemutató, felkészülési” futamban. A mieink sorrendben az olasz, a francia és az osztrák nyolcast előzték meg. Csapatunk összetétele: Rádai Bianka, Tumpek Flóra Csókás Kira, Sovány Blanka, Kaluber Zénó, Mezősi Márton, Kühne Mikes, Nagy Márk, kormányos: Rozmus Mira.

Szombaton számos döntős szereplés mellett egy ezüstérmet szereztek a magyar fiatalok.
Női egypárevezősben Demkó Janka (edző: Illés László) a második helyet harcolta ki az előfutamban, majd a döntőben az angol Daisy O’Reily mögött megszerezte a 2. helyet, legyőzve az előfutamban előtte végző osztrák Emilia Brummert.

Női nyolcasunk, azaz Tarlós Dóra, Tumpek Flóra, Rádai Bianka, Csókás Kira, Sovány Blanka, Kovács Lujza, Nagy-Huszár Luca, Seller-Dombóvári Zorka, kormányos: Rozmus Mira (edző: Bíró-Lakó Szandra) a 4. helyet szerezte meg az A döntőben.

Férfi négyesünk, azaz Nagy Márk, Kühne Mikes, Klauber Zénó, Mezősi Márton (edző: Lőrincz Attila) az előfutam második helyén ért célba, így a legjobb hat közé jutott. Legénységünk az A döntőben a lengyel és a spanyol egységet megelőzve a 4. helyen ért célba.

Férfi egypárevezősben Boros Ádám (edző: Mácsik Miklós) ugyancsak a legjobb hat között szerepelt, miután előfutamában a harmadik helyet szerezte meg. Ádám az A döntőben nagyot hajrázott és szűk egy másodpercen múlott a bronzérem megszerzése, végül a belga Augustin Ghiot mögött a 4. helyen ért célba.

Női négypárevezősben Sovány Blanka, Kovács Lujza, Nagy-Huszár Luca, Seller-Dombóvári Zorka (edző: Bíró-Lakó Szandra) összetételű egységünk az előfutamban a második helyen ért célba, de sajnos ez kevés volt a továbbjutáshoz. Csapatunk a B döntőben a 6. helyen ért célba, azaz összesítésben a 12. lett.

Női négyesünk, azaz Tarlós Dóra Tumpek Flóra, Rádai Bianka, Csókás Kira (edző: Bíró-Lakó Szandra) nem tudta magát a legjobb hat közé verekedni, végül a B döntőben az 5. helyet szerezte meg, azaz összesítésben a 11. helyen zárt.

Vasárnap feltettük a koronát szereplésünkre: két érmet is szereztünk a zárónapon!
Férfi négyesünk vasárnap is döntőbe jutott, ám ezúttal győzelmet aratott az előfutamban! A döntőben a Nagy Márk, Kühne Mikes, Klauber Zénó, Mezősi Márton (edző: Lőrincz Attila) alkotta négyesünk hatalmas küzdelemben a második helyet szerezte meg! Az angolok mögött óriásit csatáztak a mögöttük szűken célba érkező olasz és lengyel egységgel. A fiúk fantasztikus ezüstérmet szereztek!

Női egypárban Demkó Janka (edző: Illés László) ezúttal is hozta formáját az A döntőben, ahol ismét csak angol vetélytársa tudta megelőzni. Janka második ezüstérmét szerezte a versenyen!

Férfi egypárban Boros Ádám (edző: Mácsik Miklós) ezúttal a B döntőbe jutott, ahol végül a 3. helyet szerezte meg, azaz összesítésben a 9. helyet.

Női négypárevezős csapatunk, azaz Sovány Blanka, Kovács Lujza, Nagy-Huszár Luca, Seller-Dombóvári Zorka (edző: Bíró-Lakó Szandra) ezúttal a C döntőben zárt, ahol a svédeket megelőzve az első helyen értek célba, ez összesítésben a 13. helyet jelentette.

Női négyesben Tarlós Dóra, Tumpek Flóra, Rádai Bianka, Csókás Kira (edző: Bíró-Lakó Szandra) az előfutamból a B döntőbe jutott, ahol a portugál egység előtt a 4. helyen, összesítésben a 10. helyen zárt.

A magyar csapat a háromnapos versenyt a mix nyolcas bemutató futamban aratott győzelem mellett három ezüstéremmel és számos döntős helyezéssel valamint rengeteg élménnyel és tapasztalattal zárta.
A tizenhat nemzet pontversenyét Anglia nyerte 204 ponttal, Olaszország (168 pont) valamint a holtversenyben záró Spanyolország és Hollandia (mindkettő 110 pont) előtt. Magyarország a 10. helyen zárt 67 ponttal.
Részletes eredmények:
Mindenkinek szívből gratulálunk!