„Női négypárevezősünk: Európa-bajnok
Domonkos Anna bronzérmes a női evezős EB-n”
/Népsport 1965. augusztus 23./
Pontosan ötven éve, Duisburgban, 1965. augusztus 22.-én, 16.01 órakor elrajtolt a XII. női evezős EB-n a kormányos négypárevezős döntője.
Götz Gusztávnak, mint a verseny pályabírájának, volt alkalma végigkísérni a finálét, így beszámolójából idézünk:
„A jobb rajt a németeknek sikerült, azonban 200 méter után a szovjet együttes vette át a vezetést és 500 m-ig szoros volt a mezőny és vízkülönbséget nem lehetett megállapítani. Válogatott női csapatunk 900 méterig harmadik helyen evezett a vezető szovjet és csehszlovák csapat mögött és majdnem hihetetlennek látszott, hogy a szovjet sorozat-győzelmet meg lehet állítani. (…) Az utolsó 100 méter hallatlan végküzdelme, a harmadik helyről hirtelen felgyorsuló magyar csapat nemcsak szívünket melengette, hanem a nézőközönségből is hatalmas ovációt váltott ki. Türelmetlen érzéssel vártuk ki a célfotó előhívását és meghatottan vettük tudomásul a győzelmi hírt, mely nekünk magyaroknak a női számokban Papné egyéni győzelmei után az első csapat aranyérem eredményét jelentette.”
Az Európa-bajnok csapat tagjai:
Fekete Mária, Szappanos Zsuzsa, Salamon Ágnes, Pekanovits Mária, kormányos: Komornik Margit (500m: 1:39,83 – 1000m: 3:21,15)
További kiváló eredmények születtek a fél évszázada lezajlott döntő futamokban:
Domonkos Anna bronzérmes lett (500m: 1:48,57 – 1000m: 3:44,13), kormányos női négyes negyedik, csapat tagjai: Dávid Katalin, Kaszás Éva, Serestyén Klára,Voit Erikné, kormányos Domokos Gézáné (500m: 1:44,31 – 1000m: 3:36,25). Az fjúsági korú kettőpárevezős csapat bejutott a nagy döntőbe, de ott kétszeri rossz rajtot követően kizárták őket a további küzdelmekből, csapat tagjai: Szücs Mária, Waicz Éva.
Ez a rövid visszaemlékezés tisztelgés a múlt és egyben a jelen nagy bajnokai előtt, hiszen közülük többen a mai napig is győzelmeket aratnak a hazai és nemzetközi masters versenyeken, vagy „csak” nap, mint nap vízre szállnak az evezés öröméért. Igazi példaképek lehetnek ők!
Ehhez kapcsolódóan, de már nem csak az 1965-ös esztendőre, és nem csak a női evezősökre koncentrálva – javasoljuk a fiatal evezősöknek, hogy ki-ki a saját klubjában érdeklődjön az „elődök” felől, és merjetek hozzájuk fordulni, kérdezni a korábbi nagy evezős sikerek kovácsaitól!
Alliquander Anna
MESZ Hagyományőrző Bizottság
Képek forrása: a Magyar Evezős Szövetség sporttörténeti gyűjteményében levő Götz Gusztáv hagyaték köteteiből (Götz Gusztáv (1900-1970) – evezős Európa-bajnok, majd mesteredző, nemzetközi versenybíró, MESZ alelnök).
Csatolmány | Méret |
---|---|
befuto_gyozelem.jpg | 148.68 KB |
bronz_egypar_domonkos_anci.jpg | 175.02 KB |
celfoto_negypar_eb_bajnok.jpg | 151.62 KB |
dobogo_negypar_eb_bajnok.jpg | 505.97 KB |
negyes_negyedik.jpg | 107.51 KB |
negypar_eb_bajnok.jpg | 74.42 KB |