Az 1999-es, kandai felnőtt Vb-n Remsey Mónikával a könnyűsúlyú kétpárevezésben olimpiai kvótát szerzett. Dr. Alliquander Anna Sydneyben is ott volt, ahol betegségek miatt csak közepesen szerepeltek. 2001-ben Stift Edittel jutott ki a világbajnokságra, ám azóta mindig közbejött valami. A Danubius Nemzeti Hajós Egylet versenyzője azonban soha nem adta fel. Idén az angliai egyetemi tanulmányai miatt kiesett Novák Zsófia helyén Hajdú Zsuzsanna párjaként újra lehetőséget kap a bizonyításra a pénteken, Münchenben kezdődő, idei első Világ Kupa fordulóban.- Bátyáimat követve, még 1989-ben kezdtem evezni a Danubiusban – mondta a Semmelweis Egyetem Közegészségtani Intézetében megelőző orvostan és népegészségtan szakorvosként dolgozó Anna. – Máig is óriási élményt jelent az 1991-ben, Klagenfurtba tett kirándulásunk, ahol egy gyerekversenyen győztes hajóban ülhettem. Öt évvel később pedig már a junior Vb-n Kulifay Krisztinával, Székely Viktóriával és Barz Gittával négyesben bronzérmesek lettünk. – A bemutatkozás igen bíztató volt… – A kitűnő ferencvárosi szakember, dr. Péchy Özséb javaslatára ültem össze 1998-ban Remseyvel, a folytatás már ismert. 2002-től azonban nem tudtam tartani a helyemet a kétpárban, bár Athénben Novák Zsófival ott lehettem volna. Máig is sajnálom a döntést, de egy percig sem voltam magam alatt. Athén után pedig Hajdút és Novákot junior eredményeik alapján menedzselték, így szóba sem jöhettem. – Pedig közben ismételten világcsúcstartó lett ergométerezésben. – Erőnlétileg ma is elől járok, inkább a technikámon van még javítanivaló. Kíváncsi vagyok, mire leszünk képesek. Reggelente egyesben evezek, délutánonként pedig Hajdú Zsuzsával, Forró Dezső, illetve Bene László irányításával. – Már az is szép, hogy idáig eljutott, hiszen alig egy év alatt háromszor is közlekedési balesetet szenvedett. – Kerékpárral járok a Margitszigetre, onnan pedig a munkahelyemre, a Nagyvárad térre, majd délután Csepelre. Egyszer egy autó kinyitotta elém az ajtót, másdoszor formálisan elsodortak, harmadszor pedig egy kutya ugrott elém, s nem tudtam megcsinálni az erőkézenállást… Tapasztalatból mondhatom: borzalmas a közlekedési morál Budapesten! – Nem kevés áldozatot hoz a válogatottságért. Milyen tervek motiválják ennyi év után is? – Münchenben tizenhét páros indul, ahol az első nyolc közé kerülés lenne elfogadható eredmény. Ha Luzern után bizalmat kapnánk a Poznanban esedékes Vb-részvételre, az már komoly sikert jelentene. Arra pedig csak legmerészebb álmaimban gondolok, hogy esetleg eljuthatnánk 2010-ben Új-Zélandra, a világbajnokságra. De annak is nagyon örülnék, ha jövőre egy kisbabám születne. Szöveg: Jocha Károly
- Címkék: archív