Evezés


Ide írjatok minden evezés tárgyú hozzászólást.
SZERENCSÉS HAJÓZÁST!

Kedves Mindenki!\r\n\r\nPsu megmondta - 346!\r\n\r\nPsu

Tudjátok, a dolgok nem minden oldalról látszanak ugyanolyannak.\r\nAz OB időpontja nem önmagában dől el, hanem egy rendszer részeként, amit versenynaptárnak hívnak.\r\nA mostani edzőbizottsági javaslat szerint jövőre (2008! olimpia éve) augusztuban lesz az OB. A jövő héten minden klub megkapja a versenynaptár tervezetet (a főbb hazai és nemzetközi versenyek időpontjaival) és azokhoz képest lehet (érdemes) gondolkodni. A korábbi években (kivéve 2000) nem nagyon merült fel az augusztusi OB lehetősége, valószínüleg a nemzetközi versenynaptár alakulása miatt. \r\n\r\nA versenyzői bizottsággal való kapcsolattartás jó gondolat, hiszen azért is hozta létre korábban az evezős szövetség, hogy képviselje a versenyzők érdekeit.\r\n

Akkor talán ott kéne kezdeni, hogy a Versenyzői Bizottságon keresztül benyújtani egy igen keményen megfogalmazott levelet! Akár esetleg nyilvánosságot adni neki! Akkor lenne igazán alapja a dolognak, ha az Edzői Bizottsággal közösen sikerülne ezt véghez vinni. Elvileg közösek a célok.\r\nHa egyszerre két oldalról kapnak támadást az már biztos elindít valamit.\r\nCsak nem elég ledönteni a szobrot.Valamit a helyére is kell rakni és ez a nehéz!!\r\nEgyébként az utánpótlás szövetségnél ugyanúgy gondok vannak, ha a kapitány egyéni döntések alapján ez a gyerek nagy, jó lesz az egységbe elven dolgozik. Akkor felesleges a válogató.\r\n\r\nkicsit eltérve az OB-tól, ujítás terén. A szövetségnek az lenne a dolga, hogy csapatépítés terén sok emberrel kezdeni, aztán szűkíteni a kört. Csak az a baj, hogy klubedzők végzik ezt a feladatot. Vagyis nem tudja kizárni azt, hogy ne a saját embere legyen benne mégha az nem is olyan jó. Tehát független edzők kellenének akik, csak a szövetségnek dolgoznak és ősszel, télen végigkíséri a felkészülést lemegy edzésekre, felmérőkre a klubbokba. Ezt kellene szerintem.\r\nVan egy szűk kör a válogatottban és kész. Nehéz úgy készülni egy válogatottságra, hogy a saját fizikai, lelki áldozatvállalásodon kívűl kemény pénzeket is kell fizetni. Ez még ok. Hogy kivívd a válogatottságot! De hogy onnan kezdve még többet kell fizetned!! Na ez a nem mindegy!

Kedves B Napóleon\r\n\r\naz, hogy eltérő véleményen vagyunk az nembaj,\r\nbár megjegyzem énis szeretném ha népszerű és jólmenő sportág válna belőle magyarországon, szóval van ammi közös\r\n\r\na versenyszezont kitolni??? egész évbe vannak versenyek, ez a megfogalmazás nem pontos...\r\n\r\nha aztmondanák hogy az olimpia miatt legyen augusztus végén az OB lehet hogy most se szólalt volna fel senki hanem tudomásulvette volna és kész.\r\nde itt mindenki azzal érve hogy az u23-asok miatt hogy tudjanak indulni stb, azt pedig nem csak 2008-at érinti, hanem hosszabbtávra utal\r\n\r\ntovábba a számok amiket írtál....1000-1500km... max a tanulóknál ennyi. Serdülő korosztály 2000km-t gond nélkül megevezi, sőt ezt alsó határnak mondanám, vannak akik sokkal többet...(remélem is hogy ezt csak szemléletésnek említeted, hogy többet lehetne, bár akkor nyílván csak azt írtad volna, hogy sokkal több kilóméter lehetne a versenyzőkbe, szóval itt egy picit megkavartad a gondolataim)\r\n\r\nami pedig talán a legfontosabb, hogy a szövetség felé a bizlom a versenyzőktól finoman szólva megcsappant.\r\nmindenki lázad, mindenki sorolja a problémáit.\r\n(van egy olyan érzésem hogy jogosan)\r\nilyen helyzetben mindenki 3szor meggondolja hogy milyen áldozatokat hozzon meg az evezésért.\r\nelég sok helyről azt hallom hogy:\r\n\\\"lehet hogy abba kéne hagyni\\\"\r\n\\\"max 1-2 évig csinálom még\\\"\r\n\\\"nemérdekel hobbievezős leszek\\\"\r\n\r\nvan néhány \\\"okos\\\" aki kitalál valamit ami szerinte a jó... hurrá\r\nde könyörgöm... hány evezős is van összesen az országban?\r\nszerencsére vannak sokan...mostmég\r\negyenlőre a ritkításuk felé haladunk...\r\nerre válaszként egy emberként ugranak föl az evezősök, kiáltanak hogy neeee!!!\r\nolyan nehéz ezt meghallani???\r\nnekik nem lehet beleszólásuk???\r\nelvégre az ő sorsukról döntenek......\r\n\r\nteljesen sportág soviniszta vagy?? - és? - mondta bárki hogy ez rossz?\r\nhalkan megjegyzem vannak még sokan, de érdekes módon őkis a szövetség \\\"ellen\\\" és az augusztusi OB ellen vannak.(legalábbis akiket személyesen ismerek)\r\nez vajon miért van???\r\nkülönös nem?\r\n\r\nENNYI...\r\n\r\n(ha belegondolok hogy hiába tépem a számat.... vicces...\r\nha 100an írnának erre a fórumra, hogy mit kéne és mit nem, akkor se az lenne...\r\nI LOVE THE SZÖVETSÉG!!!\r\nköszi szépen ...aa ...mitis???\r\njah már tudom....................................:(

Kedves B. Napoleon!\r\n\r\nSzerintem nagyon sokan szeretik az evezést. De talán megtanulták - már az öregebbjeik - a különböző izmusok (az általad említett sovinizmus is ide sorolódik) általában több kárt okoznak az érintett teljes \\\"tömegnek\\\", mint hasznot.\r\n\r\nÉn, mint gyakorló szülő, pontosan tudom, hogy gyermekeimet, milyen feltételekkel tudom/tudtam - gyermekkorukban - a sportra motíválni. (Többször sikerült, mint nem.) És azt is, hogy meddig tartom ésszerűnek az általuk, ÉS A CSALÁDJAIK ÁLTAL ELVÁRHATÓ ÁLDOZATVÁLLALÁST!\r\n\r\nÉn szeretem az evezést, de véleményem szerint, ha az ifi korosztály és az annál fiatalabbak OB-jét augusztus végére kívánjátok kitólni, gyakorlatilag \\\"sterilizáljátok\\\" az evezős társadalmat!\r\n\r\nEgy egészséges sportág úgy épül fel, mint egy piramis. Sokan kezdik, de felnőtkorra kevesen érnek be. A jelenleg is sikeres sportok, ez adottsággal ma is rendelkeznek - lásd: kajak-kenu.\r\nA miénk, már rég ingadozik. \\\"Időszerű végre ledönteni?\\\"\r\n\r\nRemélem most érthetően fogalmaztam.\r\n\r\nPsu

Ebben igazad van és is nagyon sajnálnám ha a Budapest_Baja behalna, mert az egyik legjobb verseny

Kedves Bibice!\r\n\r\nSajnos továbbra sem látom úgy ahogyan te, de sajnos én teljesen sportág soviniszta vagyok és nagyon vágyom hogy az evezés a megérdemelt helyére kerüljön az országba. Ha mi magunk nem hozunk áldozatokat akkor mástol ne próbáljuk elvárni.\r\nMegmagyarázom- Edig az elmúlt 25 évben egyszer volt augusztusban az OB amit senki nem sérelmezett, mert olimpia éve volt (2000.). Meg kellene próbálnunk a szezont minél tovább kitolni hogy a versenyzők ne 1000-1500 km-el induljanak az OB-én, hanem minimum érjék el a 2000-2500 km-t hátha sikeresebbek lennénk, szerintem baromi sokat érne, de ha nem próbáljuk biztos, hogy maradunk az egészségügyi mozgás szintjén és bizakodhatunk mint a lottó 5-ben.\r\n\r\nÜdv.\r\n

az itt olvasottak között 2 jó tervet is olvastam legyen a felnőtteknek velencén(bár az egy elég sz*r pálya) az ifiknek meg mint rendesen!vagy tarsunk ki az én alképzelésem szerint azaz legyen az ifi vb utáni 7végén ott nem zavarná az U23-as válogatottat mert meg ők is kibírják azt a kis időt az ifik meg főleg kibírják mert még fiatalok és ők könnyebben regenerálodnak mint én egy veterán öregfiu:)és akkor nem lenne gond de ha rám halgattok mindenki azt csinál amit akar nekem amugy sem parancsol senki!!!:):):) oszt jóvan

Kedves Beki!\r\n\r\nAz az egyik dolog, hogy ne legyen augusztus végén, viszont az már a másik, hogy mikor legyen. Ezt hagynám inkább nyitva azzal a megkötéssel, hogy júlus végéig le kell bonyolítani. (Szerintem többen aláírnák, aztán kisebb csatáikat még megvívhatnák.)\r\nNem figyeltél oda, hogy \\\"emlékeim szerint\\\". Az meg már igen régen volt. (Abban az időben amikor kajakost még nem nagyon láttál a csőhíd felett.) Ugy gondoltam, e tiltakozás - ha sikeres lesz - nem csak a 2008-as OB-re lesz hatással, hanem hosszabb ideig \\\"előírná\\\" annak lehetséges időpontját. És hátha egyszer lesz egy olyan vezetőség, aki fellendíti e sportágat - bár erre irtam, hogy sci-fi - és ezért ne rögzítsük ennyire egyértelműen. Vagy ezt el kell játszani mostantól minden évben?!\r\n\r\nRemélem most érthetően fogalmaztam.\r\n\r\nBocs.\r\n\r\nPsu

Kedves Psu!\r\n\r\nMilyen két dologról beszélsz?\r\n\r\nA felkészülési versenyek nem lebonyolíthatóságát sem értem, hisz eddig is július közepére esett az OB dátuma, és eddig is lebonyolítottak minden felkészülési versenyt! Vagy idén nem így volt?\r\n\r\n\r\nBeki

Kedves Beki!\r\n\r\nSzerintem a kettőt ne kössük össze.\r\nA lényeg, hogy július végénél később semmiképen ne lehessen! (Gondolj bele - bár tudom ez olyan mint egy jó sci-fi - annyian lennénk, hogy a felkészülési versenyeket már nem lehetne az OB. előtt megtartani. Emlékeim szerint nekünk is július végén volt.)\r\n\r\nÉn is alá akarom írni!\r\nHosszútávún is legyen Nálad, lsz.\r\n\r\nPsu

Nem kell csak lehet!\r\nA jelen állás szerint tervezett időpont, és ami ellen felemelheted a szavad, ha szeretnéd 2008. augusztus 29. - 2008. augusztus 31-ig.\r\n\r\nHa a jól bevált séma szerint lenne, és amit szeretnénk elérni akkor 2008. július 11. - 2008. július 13-ig lenne.

Akkor mi is a pontos időpontja az OB-nak, ami ellen tiltakozni kell????

Kedves Mindenki!\r\n\r\nEgy aláírási ívet fogok szétküldeni minden egyesületnek, amin mindenki tud tiltakozni az OB időpontjának megváltoztatása ellen.\r\nKérek minden egyesületből egy-egy személyt, aki felvállalná az ügy koordinálását, és küldje el nekem címét (e-mail, póstai), ahová elküldhetem az ívet!\r\n\r\nAz én címem: miklos.beck@atmion.hu\r\n\r\n\r\nÜdv.: Beki\r\n

\\\"..Szerintem az nyerjen az OB aki azt megérdemli...sokkal többet tesz annak érdekében hogy nyerhessen...\\\"\r\nRengeteg ember van aki \\\"suli időszakban\\\" is napi kettőt edzenek. És még vasárnap is lemegy edzeni... Aztán nyáron is van hogy napi 3-at edz annak érdekében, hogy a bajnokságon magához képest a legjobban teljesítsen. \\\"pihenőnap\\\" nincs. Abban az esetben, ha az ifi ob, augusztus végén lenne. 2-3 éven belül \\\"mi kiégnénk\\\" és nem lenne utánpótál.. Bár erre nem kell gondolni. Amikor egy - egy klubban van 4 serdülő meg 4 ifi.. az a jövőben a mi esetünkben 8 fővel erősíti az utánpótlást.. Amiből ketten válogatottak... Nem is akármennyire\\\'... Ha már októberben nehezen bírják ők az edzést. Egy augusztus eleji ifi vb után a jólmegérdemelt 1-2 hét pihi után a \\\"nulláról\\\" ismét edzen 1-2hetet.. ob. egy hét pihenő. Máris diák olimpia.. aztán egy hónap és hosszútávú...No regenerálódás... Mert heti 10-11 (12 hónapon át)edzés melett azt minek? \r\nSpec augusztusban is van jópár laza\\\' verseny... amin szívesen elindulnék/tam. Nem hiszem, hogy egy ob felkészülésbe beleférne egy budapest-baja.... Bár gondolok akkor már az sem lesz.

Kedves B napóleon!\r\n\r\nazzal a gondolatmenettel egyetértek, hogy az nyerjen OB-n aki a legtöbbet edz, aki mindent megtesz a sikerért\r\naz hogy csak a kényelmi szempontjainkat nézzük...\r\nez erőltetett kijelentés, nem teljesen fedi a valóságot.\r\nAz edzők és a szabadidejük amit a családdal töltenek nemtudom hogy kapcsolódik ehhez a kérdéshez...\r\nHacsak nem arra utal hogy munka és edzősködés mellett alig van idejük a családra, ez épp azt indokolja hogy ne legyen augusztus végén az OB, hogy akkor ők is kikapcsolódhassanak a családjuk mellett.\r\nA Kitka Gergő épp ezt említette egyik hozzászólásában, hogy a szabad augusztus nagyon fontos.\r\nNos ő pont egy edző...\r\n\r\nami az U23-asokat érinti, valóban jó lenne ha mindannyian elindulhatnának amibe szeretnének, de épp a szövetség hozta azt a döntést hogy csak abban a számban indulhatnak, amiben az U23-as VB-n.\r\nEz szerintem felesleges korlátozás, minden versenyző az edzőjével el tudja dönteni hogy mibe induljon, vagy mibe ne, szerintem be lehetne építeni a felkészülésbe, arról nem is beszélve hogy FELKÉSZÜLÉS, méghozzá a VB-re, tehát a csúcsformát sem az OB-ra időzítik, hanem a fontosabb nemzetközi versenyre...\r\n\r\nén egyenlőre azt tapasztalom, hogy ahelyett hogy fellendítenénk az evezős sportágat, szépen lassan a romba döntjük...pedig eddig se volt túl népszerű...\r\n\r\n\r\ntovábbá kiváncsi leszek, hogy a szövetség ezzel az egy levéllel elintézettnek tekinti e a problémát....\r\n\r\n

Kedves B. Napoleon!\r\n\r\nNekem inkább az az érzésem, akik e döntést meghozták, gondolkodtak igen egyoldalúan!\r\n\r\nE döntéssel kapcsolatban sok igen súlyos kérdést lehetne feltenni - de nem akarom a helyet foglalni -, így most csak egyre szeretném ha válaszolnál, ha tudsz.\r\n\r\nAz a hatalmas utánpótlás \\\"tömeg\\\" - aki még nem is ifi, és anyuka, apuka hozza-viszi kocsival - végig fogja gályázni a nyarat? Már csak szülőként is azt mondanám: \\\"Nem! Egyébként is kétes sikerű a sportág, csináljon valami mást a gyermek!\\\"\r\nNem veszítek észre, hogy lassan már csak az evez, akinek olyan \\\"baromagyú\\\" evezős volt valamelyik szülője, hogy most a saját kölykét \\\"szívatja\\\"?\r\n\r\nGratula!\r\n\r\nPsu

Kedves Fórumozók!\r\n\r\nJónak találom a hozzászólásokat amit tesztek, de az én véleményem hogy nagyon egyoldalúan közelítitek meg a problémát.\r\n1. leginkább a kényelmi szenpontjaitokat veszitek figyelembe: hogy nyáron meleg az idő, nem tudtok nyaralni, felkészülési nehézségeitek vannak az iskola mellett stb....\r\nSzerintem az nyerjen az OB aki azt megérdemli az adott körülmények között, és ha válalja hogy nem nyaral, a hőségben végzi a felkészülését akkor Ő sokkal többet tesz annak érdekében hogy nyerhessen, tehát valami pluszot tesz hozzá. (Itt jegyezném meg, hogy talán ezek az emberek fogják később a nemzetközi vizeken képviselni kis országunkat)\r\n2. Nem tudom beszéltetek-e már edzőtökkel olyan témában, hogy a munkája mellett és az edzősködéssel mennyi idő marad a csáládjára?\r\nÉn ismerek \\\"ezek közül a fas...ok\\\" néhányat aki 15-20 éve nem tud nyáron nyaralni, de legalább is októbernél előbb semmi képpen, mert érdekli hogy a versenyző milyen eredménnyel zárják a szezont. Ők is hozzá tesznek valamit az evezéshez, nekik is ugyan úgy süt a nap, őket is számonkérik \\\"lehet hogy még ők is emberek\\\".\r\n3. Igazságosság!!! \r\nSzerintem igazságtalan, hogy megfosszuk az U 23, vagy akár melyik válogatottunktól a bajnoki címeket, amit magának, klubtársainak és saját klubjának szerezhetne. \r\n\r\nEzért én egyet értek azokkal az érvekkel amit írtatok, hogy az OB időpontja ott a legjobb, de a nemzetközi versenyek és a VB-k vannak rosszhelyen, ezért azt javaslom hogy vessétek fel a FISA-nál is a gondolataitokat hátha igazodik egykicsit a világ hozzánk.\r\n\r\nMindenkinek nagyon jó edzést kívánok a mainapra, én is rohanok mert elkésem.\r\n\r\nÜdv \r\n

Talán lehet, hogy megtaláltam az optimáslis megoldást, bár ahogy ismerem a felsővezetést max egy gúnyos fejcsóválást fogok kiváltani. A járható és kompromisszumok szempontjából legjobb megoldás szerintem így nézne ki valahogy:\r\n-felnőtt számokban országos bajnokság a vidékbajnoksággal egy időpontban azonos helyszínen\r\n-ifi, veterán stb számokban augusztus végén\r\nEzzel a stratégiával a felvetett problémák nagyrésze kiküszöbölhető lenne, bár saját tapasztalataim szerint a vezetés nem fog változtatni azon a döntésén amelyet hosszú mérlegelés után komoly szakmai érvekkel alátámasztva hozott meg... a magam részéről azért kötelezném őket is arra, hogy az idei szezonban ők is napi 2x20km-t evezzenek az augusztusi 35-40 fokos hőségben... lehet, hogy akkor legközelebb nem születnének hasonlóan emberi döntések... beleértve a \\\"meggondoltam magam, ti inkább ne menjetek nemzetközi versenyre...azért mert csak\\\" érvvel alátámasztott kibaszásokat is.

Szerintem teljesen egyértelmű, hogy az ob-nak január elsején kéne lennie, hiszen akkor még senki sincs vizen, így előnyt sem élveznének azok, akik akkora stréberek, hogy már februárban kerülgetik a jégtáblákat. Ezzel az összes felmerülő problémát meg is oldanánk, hiszen keresve sem talalnank olyan versenyszervezőt, aki akkora tenné a versenyét, így mindenki nyugodtan keszülhetne a nyári nemzetközi megmérettetésekre...

szerintem legyen az ifi vb utáni 7végén az ob!!!és kész!!!

Beki for President!!! :D

Sziasztok! A témához szólva, nem tudom, hogy milyen elvek alapján szavazták meg a \\\"szakértő\\\" edzők, de szerintem ezt még a kis tanulók is tudják, hogy a versenysportban szükség van 1-1,5 hónapos regenerációs időszakra, hogy szellemileg és fizikailag is fel tudjon töltődni a versenyző a következő felkészülési időszakra.\r\nMásrészről én tudok legalább egy edzőről, aki nem támogatja az augusztusi OB-t, és benne ül az edzőbizottságban. Szerintem ez így már nem nevezhető összhangnak. :)\r\nHarmadrészről egy demokráciában a többség akarata kellene, hogy érvényesüljön! Milyen jogon dönt az én nyaramról egy maroknyi edző!? Én senkit sem hatalmaztam fel arra, hogy a nevemben eljárjon, vagy szavazzon!\r\n\r\nNegyedszer megkérdezném, a témától némileg eltérve, hogy kinél lehet lobbizni azügyben, hogy az OB az EGYESÜLETEK csapatai közötti országos megmérettetés legyen, mint ahogyan ezt eredetileg kitalálták, és ne a világbajnokságok előversenye?\r\n\r\n\r\n\r\nÜdv.: Beki\r\n

336

Na akkor megegyszer nekiesek, m sajnos az elobb eltunt a 4 oldalas regenyem\r\nszoval elegge meghokkentett Zsuzsi hsza miszerint, milyen jo dolog, h a gyerekek egy honappal tobbet tudnak keszulni az obra igy nem 2-3at, hanem esetleg mar 4-5 honapot is evezhetnek, mielott indulhatnak az obn.\r\nEn a klubomban azt az allaspontot sajatitottam el, hogy az evezni vagyo erdekei az elsok, tehat hiaba veri a mellet 12 evesen, hogy igenis versenyezni akarok, hogy ha csak 2-3 honapja evez es se a lapatot nem birja el se evezni nem tud viszonylag normalisan. En 2 ev evezes utan kezdhettem el versenyezni, mert az edzom, akkor talalta ugy, hogy megertem ra, hogy versenyezzek es azon kivul, hogy elvezem a dolgot metg magamnak se artsak azzal, hogy miutan jol leszakitottam a derekamat a vizfogassal es sikeresen lefekudtem a hajo csorere szep dinamikusan kirugom a labamat. \r\nEn elegge osszeszorult szivvel nezem, mikor latom, hogy a tanulo 8asokban a versenyzo garda fele jo, ha 4 hete evez es 8an 9fele evezne, de vegulis ez nem gond, mert ok is hozzak a pontot es igaz, hogy a gyerek esetleg soha nem tudja meg, hogy mi is olyan jo az evezesben, de legalabb nekunk megint 3 ponttal tobbunk van. \r\nSzerintem ezen a hozzaallason is kene valtoztatni, mert nem csak a szovetsegben gaz a helyzet.\r\nAmugy meg speciel en orulnek az augusztusi ob-nak, mert ezzel meg tobbet tudunk egyutt evezni a csapatokban es a tobb kilometer jo esetben hasznos a csapatnak. Persze megertem azokat is, akik nyaralni szeretnenek, de hat en nekem 12 eve ez a nyaralas, hogy itt versenyzek, ott versenyzek.\r\nKitkat a te allaspontod is megertem, hogy jo pihenni a zsivaj utan, de en meg nem edzoskodom, szoval ebben nem gondolkodom:p\r\nbocs ha hosszu es kusza de most ez sikerult

Bocs valamiről lemaradtam! Mi a Gyárfással a téma?

Kedves kitkat!\r\n\r\nMaradjunk annyiban inkább, hogy kétheti versenyzés. És majd ha a \\\"fasza\\\" vezetők ki tudják tőlteni az évadnyitótól az időt versenyekkel - de szinvonalasakkal - augusztus elejéig, ám legyen akkor az OB.\r\n\r\nUtolsó bekezdésedben van a lényeg!!! Gyárfás szerinted ekkora ... lenne?\r\n\r\nPsu

Az OB időpont, most csak jövőre változott, vagy mindig így lesz? Mert ha csak egy év azt mondom guggolva kibirom, habár elég nehéz lesz úgy beütemezni a gyerekek edzését, hogy augusztus végén komolyan legyen kedvük versenyezni. Szerintem Zsuzsi hülyeség, hogy a gyerek lejön áprilisban és már májusban vagy júniusban versenyeznie kell mert technikai minimumvizsgát kell tennie. Amíg ezen nincs túl lényegében nem is lehet edzeni rendesen. Innen kezdve eldöntöm, hogy leégetem-e gyereket 100 méteres hátránnyal vagy inkábbindítom a sorrendet betartva kisebb versenyen. Ezen nem segíta az augusztusi időpont. Ha az olimpia miatt van akkor jó! legyen! De ha nem akkor egy hatalmas nagy baromság!!!\r\nAz egész éves ritmus ugy jön ki, hogy július körül kell lenni az OB-nak. Pont a pihenés miatt. Egy felnőtt még elvan azzal, hogy hazajön a nemzetközi versenyről és valahogy vegetál két hetet mert utána edzeni kell ha akar valamit. Ezt nem lehet megcsinálni kis gyerekkel.\r\nInkább lenne sokkal több színvonalas verseny az utánpótlásnak itthon! Legyen minden hét végén, egy hétvége Budapest egy hétvége vidék!\r\n\r\nSzerintem olyan időpontra nem lehet rakni az OB-t ami mindenkinek pont megfelel. Ha viszont így nézem fontosabb a nagy többséget képviselő\\\"másodosztály\\\", mert előbb utóbb ők mennek a profik után. A nagyok meg döntesenek melyik számban indulnak, hol akarnak nyerni! Ha hazajön egy versenyző a VB-ről akkor nem hiszem hogy fog nagyon edzeni az OB-ra. Ugyanaz a szitu mint júliusban a VK után. Hmm... \r\nTehát valakinek mindig rossz lesz. Azt döntésk el melyik érint kevesebb versenyzőt, vagy kisebb az ugynevezett kár! Csak magamból kiindulva én örülök, hogy van egy hónap nyugi a gyerekek után augusztusban,mert kell!\r\n\r\nEgyébként szeretném felhívni a figyelmet, hogy a szövetség továbbra is elég impotens! Ezt kéne még lerendezni nem?

Hát igen... Előfordul vmelyik egyesületben, hogy annyira ragaszkodnak azokhoz a bizonyos O.B.pontokhoz, hogy a versenyzőt, a szövi közreműködésével (top szikret) nem engedik ki esetleg magasabb szintű nemzetközi versenyre (még saját költségen sem, úgy, hogy a szövetség hozta szóba az ominózus versenyrészvételt). Csak mert a pontverseny fontosabb.Aztán elintézik annyival, hogy \\\"rosszul lett lekommunikálva a dolog, majd legközelebb\\\" (MZ/X) Ráadásul úgy tudom, hogy nem a pontverseny alapján kapják a klubok a támogatást. (remélem, hogy ez csak egy fiktív történet) Szóval fölösleges az o.b.-t arrébb pakolgatni, mert mindig lesz néhány versenyző aki szívni fog, csakhogy a szálakat irányító \\\"érdekközösség\\\" elképzelései megvalósuljanak.

Kedves Ottzs!\r\n\r\nElső gőzt kiengedve.\r\nÉn még nem láttam olyat, hogy a tavasszal frissen toborozott diák OB-t nyert volna (kis) egységben. Így az, hogy egy hónappal ki akarjátok tolni az OB időpontját erre hivatkozva - nevetséges!\r\n\r\nPsu

Még valami, augusztusban meg az utánpótálás nagy része butul és élvezi azt, hogy nem edz nap kettőt. Hármat. Elmegy azokra a versenyekre, amiken azért indulunk, hogy jól érezzük magunkat. kb: budapest-baját evez, bulizik, dunakupa, bulizik, fixüléses, bulizik.. Vége a nyárnak...

Agusztus végén meg ott a VB. Ott akkor megint lesz aki nem indulhat, a VB miatt. Szóval már megint az alapnál tartunk. Lehet, hogy az egyesületnek fontosabb az országos bajnoki cím. [És beülteti a \\\"sztár\\\" versenyzőjét 86 egységbe. Amit jó estben mind megnyerik. Bár akkor már ott van, ha pl ha egy u23as 4x 4 jó emberbő áll. Ha az a 4 ember elindul a 1x-ben akkor legjobb esetben első 4hely. És akkor még nincsenek beleszámítva a \\\"kasszisok\\\"... ] \r\nDe itt van jópár fiatal( \\\"aki fiatalabb mint 18\\\"). aki ob-után edz két hetet. Elmegy ifi vb-re majd pihenne.\r\nEzek az ifik \\\"szerintetek\\\" vb után nekiálnak még edzeni még 3 hetet? (Merthogy nekik a vb\\\' volt a lényeg abban az évben. nem pedig az ob) Elég valószínűnek tartam.. Végülis a pihenő idő sem kell. Hátha\\\"5 év alatt kiégünk\\\" :) Aztán 100-15év múlva már még ennyi ember sem fogja tudni, hogy volt valaha \\\"magyar evezés\\\" ...

Kedves Ottzs!\r\n\r\nFelmentem a Magyar Evezős Szövetség hónlapjára, azaz beütöttem az egyszeri magyar gyermek számára oly egyértelmű www.hunrowing.hu betüket. Próbáltam megnézni, kik voltak azok a \\\"nagyagyúak\\\" akik az edzőbizottságban ezt megszavazták! De \\\"érdekes\\\" módon nem lehetséges. Miért van ez?\r\n\r\nTudom, hogy ezért mindenki utálni fog, de ma jöttem fel a kajakos keretfeltőltő versenyről. Többen voltak, még így vasárnap délután is, mint a szegedi evezős OB-n.\r\nSzerinted Ők is (amikor annyian vannak, mint az oroszok), miért mégis július végén tartják az utánpótlási OB-t.\r\nTalán rájöttek, utánpótlás nélkül nincs sportág!\r\n\r\nTalán Mi is szavazhatnánk, mi ez: 1)öregkori elbutulás, 2)szenilitás, 3)vagy tudatos utánpótlástalanítás.\r\n\r\nPsu

mégvalami!\r\n\r\naz OB egy fontos verseny ez igaz, de ha valakit megkérdeznek hogy VB vagy OB indulás hát kiröhögi a kérdést... jóhogy VB-re megy és nem az OB-val foglalkozik.\r\nlegyen augusztusban az OB?-- oké..miért ne\r\nmegnézem majd hogy a nemzetközi versenyek után a válogatottak közül hányan edzenek tovább keményen még az OB-ra, vagy inkább mennek pihenni, nyaralni.\r\nén, mint versenyző beszélek más versenyzőkkel is, mindenki elmondja a véleményét, elképzeléseit.\r\nA szövetségnek is kéne beszélnie a versenyzőkkel.\r\nszerintem a szövetségnek kéne a versenyzőért lennie és nem fordítva...\r\n

+: jó ötlet volt felhozni ezt az OB időpont dolgot, mert igy legalább elterelte a szövi arrol a témát amiről előtte ment! plusz még ugyis fest mintha csinálnának is valamit, csak nem azt amit kéne! 2:0 szövi vs sportolók

nekem is a Dunárajárárs a nyaram és élvezem is. de jo lenne néha nem 6kor kelni nyáron végig és egész nap a telepen lenni! majd azzal nyugtatom magam h: kit érdekel az OBérem amikor olyan mezőnyök vannak egyes számokban h szégyen benne indulni?!\r\namugy énis válogatott vagyok elvileg és elég elszánt. azt viszont mégsem fogom megtenni h az aranyéveim mégjobban elszálljanak, miközben egy olyan szövetség irányit aki szarik rám! nem hiszem h egyedül leszek lenn balatonon és mohácson és akárhol nyáron a világversenyek és minden lényeg után!\r\nmarhaság! sok sportolót ismerek, és aki elmegy nyaralni OBelőtt az nem OBzik ilyen egyszerű! nem ismerek olyan embert aki el akar érni egy szép OB eredményt de elmegy nyaralni előtte! ha ez tényleg igy lenne az azt jelentené h a magyar evezés még anniyra se szint mint egyébként!!\r\nképzelem a komoly szakmai érvet amit azzal a szakmaisággal támasztanak alá ami ennyi kvótát szerzett nekünk idén!\r\nszánalom az egész! egyszer ha a szövi belehelyezné magát a sportolói helyzetébe lehet eredményt is mutatna fel! és neh már a havas német és szlovén területeken megoldhato legyen a május! kibuvás! hanta!\r\nvicc az egész! reméltem h amig evezek nem indulunk igy el a lejtőn, ehelyett: aki teljesit nem kap szkifet, két puhatestű miatt nemmehet(nek) valaki(k) VB(k)re, idiota időben van az OB, megmérettetés nélkül nyalatják az egységeket, stbstb! ha enniyre az elsőéves tanulok miatt van olyankor az OB, melyik fog maradni szeptemberig a telepen 10en x évesen??!!! és ha májusban van a válogato mér ne lehetne akkor az OB?\r\nszánalom az egész!

Nyílván elmennek többen júniusba vagy júliusba nyaralni az utánpótlásversenyzők közül, de serdülő korosztálytól és onnan fölfele már nem. Nyáron a szünidőbe napi kettőt edz mindenki, vagy akár többet, és az OB után mennek el nyaralni augusztusba és nagyon nemmindegy hogy az augusztus hónap szabad, vagy aztis végigedzi mindenki és egyszercsak itt a tanévkezdés. mégegyszer hangsúlyozom a nagy többség megoldja hogy augusztusba az OB után megy el nyaralni, úgyhogy ez igenis \\\"jó indok\\\" az időpontra.\r\n\r\nValóban előrehozni se érdemez az OB-t mert sűrűsödne a versenynaptár, és a tanulók, újak nem tudnának rendesen felkészülni ez igaz.\r\nAugusztusban sokan lejárnak evezgetni, illetve akinek nemzetközi versenye van az arra készül.\r\nÉn személy szerint nem gondolom hogy egy evezősnek minden héten minden nap le kéne járnia evezni.\r\nPéldául Csepelen űgy működik a dolog hogy az OB után pihenő van, szeptemberbe kezdődnek az edzések.\r\nIlyenkor megy mindenki nyaralni, bulizni stb.\r\npontosan azért hogy a versenyzők ne unják meg az evezést, ne legyen olyan monoton... Más klubboknál nemtudom hogy ez hogyműködik.\r\n\r\nHogy ha az edtők ezt megszavazták vita nélkül, akkor azthiszem hogy már felesleges többet erről a témáról beszélni, de halkan megjegyezném, hogy van a versenyzői oldal is, aki érintett a kérdésben. Kiváncsi vagyok hogy a versenyzőknek mi a véleménye az augusztus végei OB-ról. Elég valószínüleg tartom, hogy ha rajtuk múlik nem szavazzák meg.\r\n

Sziasztok!\r\nA nyaralással az a helyzet, hogy akkor is elmegy a gyerek a szüleivel júniusban nyaralni, ha júliusban van az OB meg akkor is, ha augusztusban, ez nem elég \\\"jó\\\" indok az időpontra nézve. Nézzük az utánpótlás oldaláról: elmegy az edző ősszel meg tavasszal toborozni, a gyerek először április közepén megy vízre (mondjuk az időjárás miatt) és májusban már indulnia kéne az OB-n?? augusztusig lehet, h valamennyire meg is tanulna evezni... Másrészt meg, kérek ötleteket, hogy mivel lehet vízen tartani az evezősöket augusztusban. A mostani versenynaptár miatt ugyanis nyár végére gyakorlatilag kiürülnek a telepek, csak azok járnak le, akik válogatottak és mennek a nemzetközi versenyre, de ők is leginkább az edzőtáborok helyszínén fellelhetők. A szállás tényleg gond lehet, ennek megpróbáljuk elejét venni. Ha az edzőbizottságban ülő edzők vita nélkül elfogadták az augusztusi OB-t akkor valószínüleg van rá komoly szakmai érv (is), hogy miért legyen augusztusban. A klubok egyébként nagyon nehezen viselik, hogy legjobbjaik nem indulhatnak a magyar bajnokságon, nem szerezhetnek nekik sok pontot az országos bajnokságon, és egy-egy ember komolyan hiányozhat a klubcsapatokból. (mint ahogy hiányoztak az U23sok idén is, tavaly is) A magasabb cél az elég érv a döntés alátámasztásához, mégis nehéz nélkülük elérni a jó eredményt. Ezen kívül azt hiszem örülnünk kell, hogy van egy magyar bajnokságnak akkora értéke, hogy egy kétszeres világbajnoknak, vagy egy Európa-bajnoknak is számít.

Szerintem nagyon nem lenne jó ötlet, ha augusztusban lenne az OB! Egyetértek azokkal, akik azt mondják, hogy ők nem fogják az egész nyarukat feláldozni egy országos bajnokság miatt. Idén is meg lehetett oldani, hogy a felnőtt válogatottak csak egy-két számban induljanak el a felkészülés részeként. Amúgy meg szerintem sem Varga sem Hirling nem fog sírva fakadni egy-két magyar bajnoki cím miatt, mert sokkal fontosabb céljuk van... :D

Tudom, hogy most nehezebb a nyár mint régen volt, mert a mai gyerekek mennek mindenfelé nyaralni, nekünk a Dunára járás volt a nyaralás. Azért az sem lenne jó, hogy aki válogatott az 1-2 bajnoki címmel rendelkezne, mások pedig 10-12 címmel is akár. Szerintem a Vargáék is büszkén nyernének bajnoki címeket. Beszéljetek otthon a clubvezetőkkel, edzőkkel, hogy mi a jobb és a legközelebbi fórumon alakuljon valami ki esetleg marad minden a régiben.\r\nIgazatok van a szállással is meg sok mindenben .....\r\nAhogy a művelt francia mondja \\\"Keresd a NŐT\\\"

Kedves Bibice!\r\n\r\nJól mondtad:\\\"A válogatottak és a nagyon elszánt versenyzők lesznek azok akik ezt az áldozatot meghoznák...\\\".\r\nDe aki csak most próbálkozik, vagy esetleg valamit már el is ért, meddig marad e sportágban - hogy szeptembertől júniusig tanul/alapozik, majd júniustól szeptemberig gályázik, időnként egy-egy versennyel.\r\n\r\nRöhej!\r\n\r\nÉn is örülnék, ha e sportág megélne utánpótlás nélkül, de ezt kétlem!\r\n\r\nPsu\r\n

valamelyik nap épp mesélte Melis Tóni, hogy az edzőbizottsági fórumon felmerültek olyan ötletek hogy későbbre halasszák az OB-t, tekintettel a nemzetközi versenyekre , hogy mindenki el tudjon indulni gond nélkül. Ez jó ötlet, jólenne ha sikerülne.\r\nDE! augusztus végén, majd szeptemberbe indul a tanév.\r\nez azt jelenti hogy a kollégiumok tömve, tehát szállás nincs biztosítva. Mindenki mehet sártazni(persze addigra a jóidőnek is vége, jön a hideg, az esőzések)\r\nArról nem is beszélve, hogy minden embernek van szüksége kikapcsolódásra.. arra van a nyár, nyaralásra. Már mások is említették hogy a fiatalabbak ezt nem fogják kihagyni életükből.\r\nA válogatottak és a nagyon elszánt versenyzők lesznek azok akik ezt az áldozatot meghoznák...\r\nNagyon jólenne ezt a problémát megoldani, de lehetőleg ne úgy hogy másokat teszünk a helyébe.\r\nÉs véleményem szerint egy élsportolónak sokkal fontosabb egy nemzetközi szereplés, minthogy az OB-n 2-3 számban elinduljon. Van ebben is egyfajta hierarchia.\r\nJavítsatok ki ha tévednék!\r\n\r\nüdv Bibi

mi lenne, ha korábban lenne az OB? monnyuk májusban. asszem németeknél vagy szlovénoknál hallottam h igy van. mert h szeptember (végé)ig én aztán nemedzem! amugy azt is figyelembe lehetne venni, h ha egész nyáron az OBra kell koncentrálni ki fog igy elmenni a fixülésesre vagy Bp-bajára? mi lesz igy a versenyevezősök tura és fixülésesbe valo bevonásával? a nagyreményű fejlődéssel ezeken a területeken?\r\nörülnék ha néha valaki olyan is irna ide aki biztosat tud erről!!!!!!!!!!!!!!!!!!! ne kelljen már nekünk tépni a szánkat esetleg olyan dologról ami nem is aktuális.\r\namugy szerintem jókor van az OB. a klubbok csak az U23válogatotakkal nyalnak. viszont ahogy elnézem sok csapatba amugy sem tudnák betenni őket, mert nincs melléjük ember. az meg h elindulnak HUNszinekben = egy győzelem. a klubok kibirják azt a pár évet. probálják meg a szponzorokat a világversenyek eredményeivel szedegetni!

Kedves Imre!\r\n\r\nTetszik a hozzászólásod, de nem tudom így meddig lesz evezős \\\"másod\\\"osztály.\r\nKettő, ha a Te véleményedet sem kérik ki, mit csinál a \\\"Szövi\\\"? Várja a \\\"jó\\\" ötleteket, amit majd aztán \\\"magáévá\\\" tehet?\r\n\r\nSzerintem abból kell kiindukni, hogy hány \\\"érdeklődő\\\" gyermekből lesz majd evezős.\r\nMajd azokból mennyi lesz OBajnoki helyezett.\r\nÉs később a nemzetközi vizeken is sikeres versenyző.\r\n\r\nDe tetszik amít írtál!\r\n\r\nPsu

Fiúk!\r\nAzért irogatunk, hogy közösen gondolkozzunk. Mint írtam volt amikor az ifi OB jóval előbb volt, mint a felnőtt. Tehát az ifik tudnának nyaralni, a Tomi a felnőtt, és főleg a válogatottak problémájáról beszélt. Lehet az is, hogy Ők nem indulnak az OB és minden másodosztályú halomra nyeri a bajnoki címeket.Jó ez?\r\nGond van, mint látjuk keressük a megoldást. Engem sem kérdez meg senki a szöv-ből, de jó ötleteket azt be tudom vinni.

Ha tényleg így van, \\\"Gratulálok\\\"!\r\n\r\nVégül is nincs elég használható hajó, amibe a tanulókat be lehetne ültetni. Ez is egy megoldás!\r\n\r\nEgyébként úgy kitölthető e meghosszabított nyári időszak, hogy mondjuk, egy kétheti versenyritmussal, akár órára lehet a csúcsidőzítést megoldani augusztus végére az utánpótlásnál?\r\n\r\nDöbbenet.\r\n\r\nPsu

Hello.\r\n Ma hallottam, hogy az edzőbizottsági ülésen szinte ellenkezés nélkül beleegyeztek az augusztus végi Ob időpontba....

Kedves Imre, \\\"tomika\\\"!\r\n\r\nRemélem ugyanaz a célunk - minnél több evezős legyen vizeinken.\r\n\r\nAz már e vizi sportág \\\"egyéni\\\" adottsága, hogy egy hétvégi OB is elég a teljes lebonyolításhoz.\r\n\r\nDe kérlek gondoljatok bele, hogy utánpótlás szempontjából egy szeptemberi OB. mit jelenthet!?\r\nA tanuló ifjuság is \\\"gályáza\\\" végig a nyarat, majd menjen el iskolaidő kezdetén OB-t nyerni, utánna \\\"nyaralni\\\" (az iskolapadban)?!\r\n\r\nMár leírtam, minden egyes fiatal, aki csak egy evezős versenyen is elindul, legalább hat embert jelent, akik onnantól tudja, mi a különbség az evezés és pl. a kajak-kenu között.\r\n\r\nNEM lennék kiváncsi arra, hogy egy szeptemberi OB esetén, meddig lenne ifi. evezős hazánkban!\r\n\r\nPsu

Kedves Fiatalok!\r\nCsatlakozom Tomihoz, jelenleg elég rossz időpontban van az OB. Tudom még nagyobb gond az egész nyári evezés. A 60-as években jól bevált a későbbi OB, akkor olyan is volt, hogy külön volt az ifi és külön a felnőtt, mindez a világversenyek után. A kajakosok is jóval előbb tartják így igazodva a nemzetközi naptárhoz, igaz azt hiszem ők válogatónak is tekintik.\r\nA késői OB akár válogató is lehetne a követkető évre.\r\n\r\nVisszatérve Tomi panaszára tényleg botrányos, hogy még egy sajtótáj-ra sem futotta, ahol a bajnokokon kívül a többi döntőst is be kellett volna mutatni és elmondani, szájbarágni, hogy az evezésben egy B döntő is valami, legalább mint a világranglista 20-dik hely, amivel tele a média. Sok pénzes sportágban örülnének és talán évsportolót is csinálnának egy első tízbeli helyezésből. Atlétika, si, korcsolya, tenisz, nem beszélve a fociról, a kosárlabdáról mint alapsportágakról. Az evezés is az, 50 évvel régebbi a kajaknál.\r\n\r\nÍrjatok arról, hogy mi a véleményetek a női oar evezésről, régebben mindig volt 8+ és döntősök voltak. Az amcsik is rászálltak és nyernek.\r\n\r\nLénárd Imre