Skip to main content

 Jól kezdődött az év a nemzetközi sikerekre törő, tehetséges evezős, Pétervári-Molnár Bendegúz számára. Januárban, Dániában ugyanis megnyerte a juniorok számára kiírt ergométeres Európa-bajnokságot. Március 1-jén, szombaton újabb, komoly erőpróba vár rá, hiszen a győri Egyetemi Sportcsarnokban sorra kerülő ergométeres országos bajnokságon adódik számára bizonyítási lehetőség.

– Januárban 6:00.4 perc alatt teljesítettem a 2000 méteres távot. Ez az időeredmény kevéssel elmarad az 5:58.6 perces egyéni rekordomtól – válaszolta kérdésre a Budapesti Evezős Egyesület (BEE) sportolója, aki édesapja, Molnár Zoltán irányításával készül. – Hatalmas harcra van kilátás a normálsúlyúak kategóriájában, ahol elsősorban az enyémmel szinte megegyező egyéni csúccsal rendelkező szolnoki váltott evezős, Juhász Adrián legyőzése jelenthet nagy feladatot. Számomra a legfontosabb az lehet, hogy ismét hat percen belüli idővel teljesítsem a távot, de annak is örülnék, ha elsőként tudnék végezni.

– Az „ergós” időeredmények természetesen csak jelzésértékűek, a dolgok végül is majd a vízen dőlnek el. Mióta evez és eddig mit sikerült ebben a sportágban elérnie?

– Előbb jégkorongoztam és úsztam is; az úszásra ráuntam, a jégkorong edzéseim pedig megoldhatatlanul ütköztek a gimnáziumi kötelezettségeimmel. Ekkor – 2006-ban – határoztam el, hogy az evezésre állok át; a BEE-ben kezdettől édesapám irányítása mellett készülök. Amikor 2010-ben behívtak az ifjúsági válogatottba, úgy éreztem, érdemes komolyabban nekifeszülnöm. Négypárevezősben az első érmünket a 2011-es ifjúsági Eb-ről hozhattuk haza – ebben az évben az ifjúsági Vb-n hatodikok lettünk. A 2012-es esztendőt elvitte egy hullámvölgy, 2013-ban viszont ismét felfelé tartottunk. Az U23-as korosztály világbajnokságán kétpárban, Papp Gergellyel negyedikként végeztünk.

 Remélhetőleg ez csak a kezdet. Mire számíthat a sportág népes szurkolótábora a következő időszakban?

– Próbára tehetjük magunkat felnőtt Világ Kupa fordulón, május végén, Franciaországban, ahol 2015-ben az olimpiai kvalifikációs versenyekre is sor kerül. Az Olaszországban, július közepén esedékes U23-as világbajnokságon már a dobogó cél. A nagy próbák sorát terveink szerint az augusztus végén, Amszterdamban lebonyolításra kerülő felnőtt világbajnokság zárja. Ott szeretnénk legalább a 11. helyen végezni. Ez a helyezés ugyanis, egy évvel később már olimpiai részvételt jelentene.

– Korábban négypárban voltak sikeresek, az utóbbi időben viszont klubtársával, Papp Gergellyel ismételten a kétpárevezésre koncentrálnak. Ez a hajóosztály szimpatikusabb, mint a négypárevezősöké?

– Négypárevezősben is nagyon szívesen versenyeztem, a váltásnak praktikus oka van. Nevezetesen az, hogy a négyesben vidékiek is ültek, klubtársammal viszont sokkal könnyebben meg tudunk egymással alkudni az edzések időpontjában. Márpedig mindkettőnknek nagyon jól be kell osztanunk az időnket, hiszen nappali tagozatos egyetemi hallgatók vagyunk.


– Ha már érintőleg szóba jött az olimpia, a riói szereplés lehetősége, rákérdeznék: hány evezőst tart ma esélyesnek arra, hogy kivívja a 2016-os. brazíliai ötkarikás játékokon való részvétel jogát?

– Nevek említése nélkül mondom, legfeljebb öt magyar evezőst tartok jelenleg képesnek arra, hogy optimális esetben kiharcolhassa az olimpián való részvétel lehetőségét.

Kép, szöveg: Jocha Károly (jochapress.hu)

CsatolmányMéret
Image icon Ergo13_Pétervári-Molnár Bendegúz.jpg85.86 KB